„Esterházy mindenfajta olvasó volt”

„Esterházy mindenfajta olvasó volt”

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a könyvek zöme ősszel beköltözött az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárba. A remények szerint már 2022 januárjában meg is nyílhat a könyvtár a Magyarországi Evangélikus Egyház székházában. Tegnap este a Gyűjteményi esték keretében egy beharangozó beszélgetéssel mutatták be az új teret. Esterházy Péterről és könyvtáráról Morcsányi Géza dramaturg, műfordító, a Magvető volt igazgatója, Jánossy Lajos, a Litera szerkesztője, Prőhle Gergely országos felügyelő és Fabinyi Tamás elnök-püspök beszélgetett. Az est online visszanézhető, a legfontosabb gondolatokat pontokba szedtük.

fk | 2021. december 21. |
Esterházy Péter születésének 70. évfordulóján jelentette be a család, hogy az evangélikus egyháznak adományozzák az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárat, amely négyszáz folyóméternyi könyvből, megközelítőleg 14 ezer kötetből áll.  A könyvtárat az Evangélikus Országos Gyűjtemény gondjaira bízták, ahol aztán el is kezdték a könyvek feldolgozását, valamint az új könyvtár terének megtervezését és kialakítását. A gyűjtemény végleges helye a Magyarországi Evangélikus Egyház székházában lesz, az Üllői út 24. szám alatt, ahol már a jövő év elején megnyithat az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár. Cikkünk a könyvtárról ITT.
  • A beszélgetés elején Fabiny Tamás a könyvtár útjáról mesélt. Mint mondta, egy értelmiségi baráti társasággal együtt voltak Pannonhalmán, amikor Esterházy Gitta megkérdezte, hogy az evangélikus egyház nem venné-e át a könyvtárat. Azonnal igent mondott. Később aztán beszéltek a családdal, voltak Esterházyék házában, a gyerekek bevonásával pedig megegyeztek abban, hogy az evangélikus egyház átveszi azzal a névvel a könyveket, hogy Esterházy Péter és Gitta Könyvtár, gondoskodnak a méltó elhelyezéséről és hozzáférhetővé tételéről.
  • Morcsányi Géza beszélt arról, milyen volt az a könyvgyűjtemény Esterházy Péter életében. Ahogy mesélte, neki az volt a benyomása a lakásban annak idején, hogy ahogy Péter dolgozószobája felé közelített az ember, egyre több könyv volt. Hihetetlenül fontos szerepet játszottak a könyvek a helynek a szellemében. Péter dolgozószobájában ez fokozódott, neki egy nagyon sok érdekességet rejtő zűrzavar képe maradt meg, valamint, hogy ezeket a könyveket kortárs képzőművészeti művek vették körbe ott, amik sajátos hangulatot kölcsönöztek ennek a sok könyvnek.
  • Prőhle Gergely röviden összefoglalta az épület történetét, amelybe a könyvtár került. Elmondta, hogy a tér, amelyet kiválasztottak, korábban lakásként, majd szeretetotthonként működött.  Most egy közösségi teret szeretnének kialakítani, ami a középiskolások és egyetemisták számára közel hozza a kortárs irodalmat.
  • Jánossy Lajos szóba hozta az Esterházy-könyvekben felbukkanó jegyzeteket, cetliket. Mint kiderült, ezeket benne hagyták a könyvekben, úgy lehet majd olvasni őket a könyvtárban, hogy ezeket is meg lehet nézni. A dedikációk külön szerepet játszanak, azoknak a feldolgozása külön is zajlik majd.
  • Fölmerült, hogy Esterházy milyen olvasó volt. Morcsányi Géza szerint mindenfajta, ő nagyon sokféle olvasására látott példát, volt, hogy odaadóan, máskor futólag olvasott. Mindenesetre olyan szeme volt, hogy minden olyasmit felfedezett, amit senki más nem vett volna észre, a legérdektelenebb szövegben is meg tudta találni azt, ami számára fontos.
  • Jánossy Lajos arra jutott, hogy Esterházy Péternek minden szövege maga is könyvtár, mivel folyamatosan beemelt a vendégszövegeket. A könyvei egy csomó olyan szövegre, könyvre hívták fel a figyelmet, amire az ember magától nem biztos, hogy rábukkant volna.
  • Prőhle Gergely Esterházy német irodalomhoz való viszonyát emelte ki, illetve a kortárs európai irodalomba való beágyazottságát. A sokhagyományúság szerinte az EP-szövegekből és ezekből a könyvekből, ebből a térből is árad.
  • Az est vége felé az Esterházy-kultuszról volt szó. Morcsányi Géza szerint az egyik legnagyobb hatású szerzőről van szó. A 70-es években első magyar íróként kezdte el alakítani a hétköznapi köznyelvet. Sikerült olvasókat szereznie egy olyan szövegtípushoz, ami mást tekintett a regény anyagának, más logikával működött, ennek a hatása pedig nemcsak hétköznapi dolgokban nyilvánult meg, hanem abban is, hogy milyen fajta irodalom írásának a lehetősége nyílt meg a többi író előtt. Esterházy személyiséggé, irodalmi és társadalmi példaképpé tudta növeszteni magát, szellemi, gondolkódói, polgári, emberi egységet tudott teremteni a műveivel.

A beszélgetés ITT nézhető vissza.

 

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Beköltöztek a könyvek az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárba

A könyvek zöme már beköltözött az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárba - adta hírül az Evangélikus Országos Gyűjtemény a Facebook-oldalán.

...
Nagy

Kincsek az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárból

Milyen könyvtára volt Esterházy Péternek? Vajon felfedezhető-e kapcsolat az írásaiban rejlő sűrű intertextuális háló és az általa birtokolt, forgatott könyvek között? Milyen magyar és világirodalmi kötetek sorakoztak a polcán, és milyen írók dedikálták neki a könyveiket? Ennek jártunk utána.

...
Hírek

A Magyarországi Evangélikus Egyházhoz került az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár

Az Esterházy család a Magyarországi Evangélikus Egyháznak ajándékozta az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárat, az erről szóló hírt Esterházy Péter 70. születésnapján jelentették be.

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!

Olvass!
...
Beleolvasó

Az Emberszemlélet humanista filozófiába öltöztetett kézikönyv a fenntarthatóságról

Gazsi Zoltán első könyve életrajzba bújtatott vállalati-impresszionista tankönyv cégvezetésről, fenntarthatóságról, a hétköznapok vidámságáról és a nehéz élethelyzetek túléléséről. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A PTSD-s detektív egy megfojtott nő ügyét próbálja felderíteni ebben a mágikus krimiben

Kocsis Gergely A varjúszellem című regényében közélet és történelem, krimi és horror szálai fonódnak lidérces, felkavaró történetté, melynek legfőbb kérdése, hogy a holtak mentik meg az élőket, vagy fordítva. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A Kovács ikrek regényében az élők gürcölnek, a holtak mulatnak – Olvass bele!

Tovább vinni az évtizedek óta épített családi gazdaságot, vagy meglépni előle? Többek közt erről szól a Kovács ikrek különleges humorú, mágikus realista családregénye. Olvass bele a Lesz majd minden című könyvbe!