Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Női szerzők az élen

Női szerzők az élen Kultúra

A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárból tavaly szép számmal kölcsönöztek könyveket, derült ki a Vántsa Judit intézményvezetővel folytatott évértékelő beszélgetésből.

– Bár nagyobb rendezvényeknek nem adhattunk helyet, 2021 egy jó év volt – jegyezte meg Ván-tsa Judit, hozzátéve: – Olvasás szempontjából jó évet zártunk, a könyvtárlátogatók száma meghaladta a 22.300-at, és a beiratkozott olvasók száma a 2650-et, közöttük több mint 1700 aktív olvasóval. Ez 16 százalékkal magasabb a 2020-as, illetve 6 százalékkal a 2019-es évhez viszonyítva.

Hirdetés
Hirdetés

Az intézményvezető a fenti számok általa vélt okára is rávilágított.

– Nem igazán volt lehetőség rendezvényeken részt venni, így az emberek az olvasás mellett döntöttek. Lehet, tavaly besokalltak a televíziózástól, és a könyveket részesítették előnyben. Könyvtárunkból mintegy 25 ezer dokumentumot kölcsönöztek – summázott.

Az olvasói szokásokról beszélgetve kiderült, trónfosztás történt a legolvasottabb szerzőket illetően. Míg az utóbbi néhány évben Danielle Steel vitte a prímet, tavaly a negyedik helyre csúszott le az írónő, a helyét Borsa Brown vette át. Második helyen a kortárs történelmi regényeket író Fábián Janka áll, majd külföldi szerzők következnek. A tízes listán azonban további magyar írók is találhatók, így Szabó Magda és Bauer Barbara is a kedvencek listáját gyarapítja.

A legolvasottabb könyvek listáját ifjúsági regények és házi olvasmányok vezetik.

– Leiner Laura A Szent Johanna gimi sorozatának köteteit a Tüskevár (Fekete István), Ahol a folyami rákok énekelnek (Delia Owens), Mint a mesében (Szávai Ilona), Az Arab lánya (Borsa Brown), illetve Maléna kertje (Molnár Krisztina) követi, ugyanakkor a Berg Judit által jegyzett Rumini és a Drifter, továbbá Szabó Magda Abigélje is a legolvasottabb kötetek tízes listáján található – osztotta meg lapunkkal Vántsa.

A korábbi években sikeresnek bizonyult, gyereknevelési szabadság miatt szünetelő Meseklub-foglalkozásokat pótlandó, papírszínházas tevékenységeket folytattak, és egyéb nyilvános megmozdulásokon, továbbá a világhálón is népszerűsítették az intézményt.

– Az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezetével karöltve illemtantábort rendeztünk, az udvaron kézműves tevékenységet tartottunk, szeptemberben szakkönyvekkel jelen voltunk a Molnár Józsiás-parkbeli méhészeti napon. Az Olvasóklub is működik minden hónap első hétfőjén, melynek harmadik születésnapját épp egy hete (február 7-én) ünnepeltük. Tavaly tizennégyféle kis létszámú tevékenységet rendeztünk ötven alkalommal, amelyeken 445 személy vett részt. Emellett a könyvtár Facebook-oldalán Mit olvassak? címmel naponta könyvajánlót teszünk közzé, ugyanitt megemlékezünk az egyes szerzők évfordulóiról, és az intézményből kölcsönözhető köteteket is bemutatjuk.

Ugyancsak tavaly készült el a könyvtár honlapja is. Egy olyan felület létrehozása volt a cél, ahol az online katalógus, illetve kereső szembetűnő helyre kerül. Ez magyar és román nyelven egyaránt elérhető a kezdikonyvtar.ro, illetve a bibliotecatargu.ro oldalon. Ugyancsak itt az online előjegyzés, illetve a kölcsönzés időtartamának meghosszabbítása is működik.

Befejezésként elmondta, ma, február 15-én csatlakoznak a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár által 2014-ben útjára indított felolvasómaratonhoz. Nemes Nagy Ágnes születési évének 100. évfordulója adja az idei rendezvény apropóját, melyhez bárki csatlakozhat az intézményben 10 és 17 óra között.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük