szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nagy ugrás előtt áll az emberiség: a jövő technológiái alapjaiban változtatják majd meg életünket, gondolkodásunkat, gazdaságunkat. Kvantumalapú számítási kapacitás, kommunikáció és érzékelés, exponenciális intelligencia, affektív számítástechnika, emocionális mesterséges intelligencia – csak pár azok közül a hívószavak közül, melyek már karnyújtásnyira vannak – áll a Deloitte legfrissebb Tech Trends tanulmányában. A vállalat elemzői közérthető, érzékletes példák segítségével mutatják be, mivel jár majd mindez a mindennapokban.

Vezetők, stratégák és technológiai szakemberek joggal teszik fel a kérdést: mit tehetünk most, hogy olyan eseményekre készüljünk fel, amelyek időzítése és jellege még bizonytalan? Ezt ugyan senki nem tudja megválaszolni, a Deloitte szakértői azonban egy keretrendszert ajánlanak a horizonton már feltűnő technológiai lehetőségekről való stratégiai gondolkodáshoz. A legfrissebb Tech Trends tanulmány három ilyen lehetőségre összpontosít: a kvantumtechnológiák a következő évtizedben átalakítják a számítástechnikát, az érzékelést és a kommunikációt.

Az exponenciális intelligencia, amely a mesterséges intelligencia következő generációja, azt ígéri, hogy megérti az emberi érzelmet és szándékot.

Az ambient számítástechnika pedig mindenütt jelenlévővé teszi a technológiát, munkahelyi és otthoni környezetünkben egyaránt.

A közelmúltban egy kvantumszámítógép 5 perc alatt végzett el egy olyan speciális feladatot, amelyre egy hagyományos szuperszámítógépnek több ezer évre lett volna szüksége. A kvantumkommunikáció olyan hardveralapú megoldás, amely a kvantummechanika elveit használja. Ezzel olyan hamisításbiztos kommunikációs hálózatok hozhatók létre, amelyek képesek észlelni a lehallgatást. A biztonságos kommunikáció ezen szintjének elérésének számos technikája közé tartozik a kvantumkulcs-eloszlás (QKD) is, amelyben a felek rendkívül biztonságos titkosítási kulcsokat cserélnek az adatok optikai hálózatokon keresztüli továbbítására. A szubatomi részecskék érzékenységének köszönhetően a kvantumérzékelő eszközök érzékenyebbek és pontosabbak, mint a hagyományos érzékelők. Vannak ígéretes felhasználási esetek, többek között az energia-, a közlekedési és az egészségügyi ágazatban. A kvantumérzékelők már léteznek, de jelenleg korlátozottan állnak rendelkezésre. A kutatók azon dolgoznak, hogy olcsóbbá, könnyebbé, hordozhatóbbá és energiahatékonyabbá tegyék őket.

Exponenciális intelligencia: bejönnek az érzések is

A Deloitte szakértői felidéznek egy anekdotát az adatbányászati folklórból, amellyel elmagyarázható a mesterséges intelligencia jelene. A történet szerint a szupermarketek tranzakcióinak elemzése feltárta, hogy a sört a pelenkák melletti polcokra helyezve, az üzletek növelhetik a sörértékesítést. Hogy mi a korreláció a pelenka- és a sörértékesítés között? A feleségek arra kérik a férjüket, hogy vegyenek pelenkát hazafelé a munkából. Míg a férjek megveszik a kért pelenkát, megkívánják a sört, remélve, hogy egy sörrel könnyebben boldogulnak a pelenkát viselő apróságokkal.

„Az anekdota tanulsága az, hogy a tranzakciók gépvezérelt elemzése csak az összefüggést képes feltárni a sör és a pelenka értékesítés között. Emberi agyra van szükség, hogy megértsük, megmagyarázzuk ennek okát. Vásárlói érzelmek és pszichológia hajtja ezt az értékesítési folyamatot, vagyis a mesterséges intelligencia jelenleg nem tudja megkülönböztetni az értelmes és az értelmetlen kapcsolatot a statisztikai adatok között. Ez fog drámai módon megváltozni a következő évtizedben” – jósolja Kiss Dániel, a Deloitte Magyarország technológiai tanácsadás üzletágának partnere.

A vállalat előrejelzése szerint a deep learning következő generációja felismeri és utánozni lesz képes olyan emberi tulajdonságokat, mint a karizma, báj vagy sárm. Ez alapjaiban változtatja meg a gépi intelligenciáról az 1950-es évek óta élő hitet, mely szerint a gép nem versenyezhet az ember kognitív és emocionális fölényével. A mesterséges intelligenciára alapuló botok jelenleg is képesek emberi interakciókat folytatni call-centerekben, bankokban, éttermekben. Az intuitív és érzelmi képességek növekedésével a botok lehetnek majd idősgondozók, tanárok, írók, fizikusok, sőt még informatikai vezetők is: amit ma egyedülállóan emberinek gondolunk, fokozatosan válik kódsorok összességévé. Amint ez megtörténik, az üzleti döntéshozók végre beteljesíthetik a teljes automatizáció ígéretét, mely hatással lesz az értékláncokra, az üzleti modellekre és a stratégiákra is – állítja a Deloitte legfrissebb Tech Trends tanulmánya.

Én vagyok a te embered: a robotrománc nehézségeiről szól egy új német sci-fi

A munka világán kívül még mindig nem tudunk mit kezdeni a robotokkal. Ezt a frusztrációnkat szeretjük mozgóképes formába önteni, így van ez a romantikus sci-fi Én vagyok a te embered című filmben is.

„Ezzel a fejlődéssel nagy felelősség is jár. A MI evolúcióval egyre fontosabb a szervezetek, kormányok és szabályozók szerepe annak biztosításában, hogy a gépek megtestesítsék közös pénzügyi, szociális és etikai értékeinket. Az emberiségnek tanítania kell digitális gyermekeit, hogy azt tegyék, amit mondunk, de nem feltétlenül úgy, ahogy mi tettük” – idézi a vállalat közleménye Kiss Dánielt.

Élet a képernyőn túl

A legtöbb ember számára az 1960-as évek óta magától értetődő, hogy a számítógép képességeihez, később az internethez egy képernyőn keresztül férünk hozzá. Idővel a képernyők összezsugorodtak, már a zsebünkben és a csuklónkon is elférnek. Közben a számítási és hálózati képességek is egyre erősebbek és kifinomultabbak lettek, mostanra pedig akár már képernyő közvetítése nélkül is hozzáférünk a felhőhöz: gondoljunk az időjárást reggelente hangosan előrejelző okosotthonra. A következő évtizedben az ambient számítástechnika bármikor és bárhol elérhetővé teszi a digitális élményt, ezzel belépünk a képernyőn túli élet korába, amellyel áramvonalasabb, súrlódásmentesebb élet válik valósággá. De hogy fog ez kinézni?

Az elemzők szerint rövidebb lesz az összecsiszolódás: az ambient technológiák lehetővé teszik, hogy az új eszközök megtanulásához és használatuk elsajátításához szükséges idő drasztikusan lerövidüljön és leegyszerűsödjön. Az ambient eszközök interfészei türelmesek és a felhasználók következő lépését próbálják előre jelezni.

Képzeljünk el egy világot, ahol mindenkinek van egy kivételesen okos és figyelmes személyi asszisztense. Ezek az asszisztensek digitálisak, szenzorokkal és hangfelismerő rendszerekkel vannak felszerelve, analitikai és exponenciális intelligencia képességeket használnak, 7 napot és 24 órát dolgoznak, folyamatosan megfigyelik környezetünket. Az asszisztens ismeri az időbeosztásunkat, a preferenciánkat és a szándékainkat is. Proaktív és intuitív, nem csak szól, hogy ideje indulnunk a reptérre, de útközben lekapcsolja otthon a lámpát, letekeri a légkondit és aktíválja a riasztót, sőt be is csekkol helyettünk.

Az olyan korai alkalmazási területek mellett, mint az AR/VR és okos szemüvegek, kutatók már dolgoznak az okos-kontaktlencsén vagy a testbe építhető chipeken, melyek kiterjesztik érzékelésünket – egy hétköznapi példával élve: ha a napba nézünk, látjuk majd, hány óránk van naplementéig…

„A jövőbe tekintő vállalatok már ma csiszolják szervezetük tökéletlenségeit, legyen az személyes interakció, berögzött folyamat, vagy akár az alkalmazottak technológia használata. Sok példa van erre, a légitársaságok az elmúlt 20 évben például teljesen átalakították az ügyfélélményt, és mindent újragondoltak a jegyértékesítéstől a poggyászkezelésen át az ültetésig. Nyilván sok változás jön még, az mindenki számára egyértelmű, hogy mennyivel egyszerűbb lett az út a jegytől az felszállópályáig. Az ambient élménnyel kapcsolatos ambícióinkhoz szükséges technológiák talán még nem elérhetőek, de már tisztán látszanak a horizonton” – tette hozzá Kiss Dániel, aki szerint

érdemes elkezdeni tervezni a képernyőn túl.

Az IT szervezetek jövője

A technológiai innováció, amely később hatással lesz a vállalati informatikára is, először a művészet és a szabadidő területén jelenik meg, a Deloitte szakértői szerint azért, mert itt nagyobb a kockázatvállalási kedv. Ahogy a tartalomgyártás demokratizálódott, úgy fognak az IT szervezetek jelenlegi terhei is feloldódni. A jövő IT-ja egyre nagyobb számú csatlakoztatható építőelemet fog kínálni és egyre kevesebb házon belül építendő alkalmazást. Úgy is mondhatjuk, az IT csapat inkább karmester lesz, mintsem dalszerző. Az informatikai vezetés hatásköre együtt változik az informatikai csapat szerepével. Ahogy követhetetlenül szaporodnak az elérhető technológiák, a megfelelő eszközök kiválasztása válik sikertényezővé. Az informatikai vezető jövőbeli fókusza egyre inkább az információ lesz, mintsem a technológia, a vezérigazgató jobbkezeként segít majd eligazodni az újdonságok között, a legjobb következő lépés felé irányítva a szervezetet.

Ahhoz, hogy ez a változás megtörténjen, az IT csapatok kötelessége a felfedezés. Munkaidejük 5–10 százalékát a következő lehetséges lépések felfedezésére, míg további 15–20 százalékot az legígéretesebb innovációk implementálására kell fordítaniuk. A Deloitte ennek kapcsán idézi Oren Harrari író-közgazdászt:

„a villanykörte nem a gyertyák folyamatos fejlesztésének eredménye volt”.

Bár magasnak tűnhet az ár, a következő villanykörte feltalálásának jutalma exponenciális, ezzel együtt érdemes optimális egyensúlyt tartani a jelen és a jövő technológiája között – áll a Deloitte legújabb Tech Trends tanulmányában.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.