Életműdíj

2022.05.18. 18:00

Modernizálta a könyvtárakat

Nagyszabású könyvtár-informatikai fejlesztések fűződnek Nagy László nevéhez.

PI

Nagy László az MKE megyei szervezete ünnepi ülésén vette át az elismerést

Fotó: Pusztai Sándor

Az idén Nagy Lászlónak, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár nyugalmazott igazgatójának adományozta a Csendes János-életműdíjat a Magyar Könyvtárosok Egyesületének Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete. A kitüntetett – akinek példaértékű munkáját mintegy másfél évtizede Nyíregyháza Város Közművelődési Életéért Porzsolt István-díjjal és minisztériumi Szinnyei József-díjjal is elismerték – nem csupán a négy évtizedet felölelő szakmai életútjáról, hanem családjáról, hobbijáról és közelgő házassági jubileumáról is örömmel mesélt lapunknak. 
 

Diákszerelem 


A magyar könyvtárügy, illetve a könyvtári élet megbecsült személyisége tizenéves korában a sárospataki gimnáziumban tanult. Itt szeretett bele az egyik osztálytársába, Katalinba, aki előtt azóta is nyitott könyv az élete, az idén ünneplik az ötvenedik házassági évfordulójukat. Büszkék lányaikra, akik valamennyien Budapesten élnek: Ágnes zoológusként, Erika jogászként dolgozik, Andrea pedig a pedagógushivatást választotta. 


Nagy László útja az érettségi után előbb a kijevi egyetemre vezetett, később azonban „átigazolt” a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolára, amely az első munkahelye is lett a matematika–könyvtár szakos, ambiciózus fiatalembernek. Tanulmányait folytatva az ELTE-n szakinformatikusi diplomát, később humánmenedzseri és közbeszerzési referens, illetve szakértői szakképzettségeket szerzett. Dolgozott könyvtári informatikusként, vezetőként, oktatóként, közben folyamatosan továbbképezte magát. Miután a kilencvenes évek elején felkérték a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatói tisztére, irányításával nagyszabású számítógépes fejlesztés indult el a város, sőt a megye közkönyvtáraiban is. 
 

A legkisebb faluban is 


Nagy hangsúlyt fektetett a megye könyvtári szolgáltatási rendszerének korszerűsítésére, új informatikai technológiák és eljárások bevezetésére. Egy modern, nagyvárosi színvonalú könyvtári és információszolgáltatás működtetése mellett fáradhatatlanul tevékenykedett azon, hogy megyénk hátrányos helyzetű településein is beköszöntsön a technikai modernizáció. Rendszeresen publikált, a „Bevezetés a könyvtár-informatikába” című főiskolai jegyzetéből hallgatók százai merítettek új ismereteket. 2011 és 2014 között az MKE megyei szervezetének első embere volt, majd vezetőségi tagként segítette az ott folyó munkát. 
– Éppen tíz éve, 2012-ben vonultam nyugdíjba. Természetesen mindmáig részt veszek az egyesület programjain, ugyanakkor több időm jut a családomra, a kertészkedésre és a jól megérdemelt pihenésre – jegyezte meg csendesen a Csendes János-emlékérem ez évi birtokosa. 

 

Ki lehet díjazott?


A 2008-ban alapított Csendes János-­életműdíjat – a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Szervezete kuratóriumának jelölésére – az aktív könyvtárosi tevékenységet befejező, illetve már korábban nyugdíjba vonult munkatárs kaphatja a több évtizedes eredményes szakmai tevékenységének, életpályájának elismeréseként. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában