szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Sőt még laminálót is. A Dolgok Könyvtárában könyvek helyett használati tárgyakat lehet kölcsönözni, így a ritkán használt tárgyakat nem kell mindenkinek megvásárolnia.

Tizenöt tárgyat, köztük projektort, gördeszkát, távcsövet, laminálót és játékokat is lehet kölcsönözni csütörtöktől a Goethe Intézetben kialakított Dolgok Könyvtárában, amely az intézet július végéig tartó Grüne Kiste elnevezésű fenntarthatósági hónapjai részeként indult útjára.

Az új kezdeményezés négy tematikus területen – kirándulás/piknik/szabadidő, gyerekeknek szóló szórakozás, közösségi médiaeszközök és csináld magad – kínál termékeket, amelyeket hét napra lehet olvasókártyával kölcsönözni. A projekt kísérleti jelleggel indult és egyelőre a fenntarthatósági hónapok ideje alatt működik, ugyanakkor, ha sok lesz az érdeklődő, később tervezik a kínálat bővítését.

A fenntarthatóság világszerte fontos, az emberiség egészét érintő téma, amely mint minden jelentős kérdés a kultúrával és a művészetekkel is összhangban van – hangsúlyozta Evelin Hust intézetigazgató a kezdeményezés sajtótájékoztatóján.

Németországban már régóta működő szolgáltatás a Dolgok Könyvtára, ahol könyvek helyett használati tárgyakat lehet kölcsönözni, így a ritkán használt tárgyakat nem kell mindenkinek megvásárolnia. Ez környezetkímélő szolgáltatás, amely csökkenti a fogyasztás mértékét is.

Kiemelte, hogy a fenntarthatósági események a Grüne Kiste nevet kapták, amely szimbolikus jelentéssel bír. Hosszú ideje létező szolgáltatás Németországban Grüne Kiste, amelyben fenntartható gazdaságok ajánlják fel szezonális termékeit. Ezek egy zöld dobozba kerülnek receptekkel együtt és így juttatják el az emberekhez. „Mi is recepteket kínálunk fel, hogy miként lehet a környezetünkkel jobban törődni, mit tudunk tenni a szeméttel, hogyan lehet takarékoskodni és ezzel kevesebb szemetet termelni és hogyan lehet a szemétből művészet” – magyarázta.

Az eseményen bemutatták Anda Kata Felhőtlen zöld című installációját, amely újrahasznosított anyagokból készült, ezt egy könyvkiállítás egészíti ki a fenntarthatóság témájában. Mindezek mellett gyerekeknek és felnőtteknek szóló workshopok is várják az érdeklődőket, akik egyebek mellett használt alapanyagokból hozhatnak létre új tárgyakat.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: