Ha végleg elfelejtünk olvasni, egymást sem fogjuk már megérteni
A rengeteg képernyő előtt töltött idő sok szempontból átformálta olvasási szokásainkat, és ezzel az új, felületes befogadással pont az olvasás lényegét veszíthetjük el. A digitális világ arra tanít minket, hogy a történetekben való elmerülés helyett csak az információkat keressük a szövegekben, és ez még az empátiánkat is csökkentheti. Pedig az olvasás nemcsak hobbi, terápiás módszer is lehet. Ez a témát körüljáró kétrészes cikkünk első része.
Egy 2016-os interjúban Palkovics László akkori oktatásért felelős államtitkár meglehetősen ambíciózus hangulatban mesélt arról, hogy 2018-tól minden magyar gyerek tableten tanulhat. Palkovics már akkor azt fejtegette, hogy az akár 60 ezer forintra rúgó tankönyvcsomagok árából egy egyszerűbb táblagépet is lehetne venni, amelyen a diákok „nemcsak olvasni tudnak, hanem feladatokat is megoldhatnak”. A koronavírus-járvány azóta megmutatta, hogy a magyar oktatás még 2021-ben is elég messze volt ettől a víziótól, de tény, hogy a legtöbb nyugati országban ma már természetes látvány, hogy a padsorokban táblagépek vagy laptopok sorakoznak.
Első ránézésre úgy tűnhet, a nyomtatott lapokról a képernyőkön megjelenített szövegre váltani pusztán praktikus lépés: azonos tartalom, új médium. Kivágott fák helyett korlátlan információ, unalmas és drága tankönyvek helyett interaktív és motiváló tanítási módszerek. De Pablo Delgado, a Valenciai Egyetem pszichológia professzora elgondolkodott rajta: mi van, ha ez a váltás mélyebb átalakulásokat jelent, és sokkal súlyosabb következményekkel jár?
Delgado 2018-ban a kollégáival együtt nagy hatású metaanalízist publikált, amelyben elsőként írta le a „screen inferiority effect“, vagyis a képernyő alsóbbrendűségi hatás jelenségét. Ez olyasmi, amit jó eséllyel mindannyian érzékelünk a saját életünkben is, még ha eddig nem is tudatosult bennünk. Arról van szó, hogy a nyomtatott szöveg befogadása során szignifikánsan jobban működik a szövegértésünk, mint amikor digitális eszközön olvasunk, vagyis a hagyományos könyvekből sokkal hatékonyabban tudunk tanulni – különösen akkor, ha a szöveg értelmezésére fordítható időnk valamiért korlátozva van. Számos kutatás bizonyítja, hogy
a nyomtatott szöveget jobban értelmezzük, és könnyebben megjegyezzük, mint a kijelzőkön olvasottakat.
Ez néhány kutató szerint azért lehet, mert a digitális világ egy egészen más, felületesebb befogadásra tanított minket, ami nem teszi lehetővé, hogy igazán elmerüljünk egy szövegben. Anne Mangen, a norvég Stavanger Egyetem professzora, aki azt vizsgálja, hogyan formálta a digitalizáció az olvasás kognitív és szubjektív megélési aspektusait, úgy fogalmaz, a képernyőn való olvasáskor a „skimming and scanning“, vagyis „átfutás és szkennelés“ elvei érvényesülnek. Ilyenkor gyorsan végigfuttatjuk a szemünket az adott szövegen, és megpróbáljuk kimazsolázni belőle a „lényeget“, vagyis azt, ami információértékkel bír.
Mangen és kollégái is megvizsgálták, hogyan értelmezik középiskolások ugyanazt a szöveget különböző médiumokon keresztül befogadva: a kísérletben résztvevők egyik csoportja Kindle-ön, a másik papíron olvasta el a Jenny, Mon Amour című szerelmi történetet. A vizsgálatban azt találták, hogy a nyomtatott verziót olvasó diákok nemcsak hatékonyabban értelmezték a történetet, de könnyebben fel is tudták idézni a cselekmény részleteit és kronológiáját.
Nem arra születtünk, hogy olvassunk
Egyesek szerint időpocsékolás, mások szerint jó szórakozás. Sokszor azok sem tudják, hogy működik, akik a hasznossága mellett érvelnek. Alig százötven éve vált mindenki számára elérhetővé, ám a digitalizáció következtében máris veszélybe került. Pedig ha leszokunk az elmélyült olvasásról, olyasmiről mondunk le, amitől jobb emberré válhatunk.
Ziming Liu, a San Jose Állami Egyetem professzora hasonló kutatások nyomán arra jutott, hogy mára a skimming, vagyis a szöveg felületes átfutása lett az új norma: pásztázás közben a kulcsszavakat keressük, illetve a bekezdések első sorai alapján próbáljuk megtalálni a lényeges információkat tartalmazó, releváns sorokat a későbbi részekben. Ez valamennyire észszerűnek tűnhet, ha egy közeli vizsgaidőpont előtt kell többszáz oldalnyi szakirodalmat átfésülni, de nagyjából semmi értelme nincs, ha mondjuk Karl Ove Knausgård regényeit akarjuk elolvasni.
Az ELTE bölcsészkarán oktató Klemmné Gonda Zsuzsa, akinek egyik kutatási területe a digitális szövegek olvasási folyamata, már kevésbé radikális ebben a kérdésben: szerinte nagyon fontos szempont például, hogy mi az olvasó célja, amikor leül egy digitális tartalom elé. „Amikor böngészünk a neten, mi építjük fel az olvasási útvonalat: ilyenkor egyik oldalról a másikra kattintva szörfözünk, ami valóban felületesebb olvasási módot eredményez. De ha egy regényt vagy verseskötetet nyitunk meg online, azt jó eséllyel a papír alapú tartalmakhoz hasonlóan fogadjuk majd be.“
Azt azért ő is elismeri, hogy az online tér befolyásolja olvasási szokásainkat, hiszen az állandóan felbukkanó újabb ingerek valóban inkább a szkennelő olvasás felé tolnak minket, miközben háttérbe szorul az elmélyült olvasás. „Az online térben sokkal dinamikusabban olvasunk, hiszen folyamatosan reagálunk az oldalon megjelenő ingerekre – ilyen lehet egy kép, egy reklám vagy egy linkhelyzetű szó, ami továbbkattintásra ösztönöz minket.
Mivel mi, emberek alapvetően elég türelmetlenek vagyunk, és szeretünk minél hamarabb minél több információhoz jutni, hajlamosak vagyunk rá, hogy mindig továbbkattintsunk, félbehagyva az olvasott szöveget egy újabb tartalomért.
Ugyanakkor a kutató szerint mindez nem hoz végzetes változásokat az olvasási módszerekben, és az emberek ma is képesek „visszaváltani“ az úgynevezett szoros, elmélyültebb olvasásra: Gonda ennek kapcsán a szemmozgás követésével dolgozó eye-tracking vizsgálatokat említi, ilyenkor a retináról visszatükröződő infravörös fény segítségével követik a vizsgálati személyek tekintetét olvasás közben. „Ezekből a vizsgálatokból jól látszik, hogy egészen más a mintázat a digitális és a papír alapú szövegek olvasása közben.“
Ezt az imént említett kutatást jegyző Pablo Delgado is megerősíti, akinek egy online beszélgetés keretében tehettük fel kérdéseinket. A professzor szerint a digitális térben általában inkább a gyors információszerzés a cél, így a Gonda által is leírt felületes, „ugráló“ olvasási módot használjuk, illetve többnyire eleve rövidebb szövegeket fogadunk be. Ilyenkor az eye-tracking vizsgálatok szerint az úgynevezett „F-alakú“ olvasási minta érvényesül: leginkább a bekezdések első soraira fókuszálunk, utána pedig csupán átfutjuk a szöveget. „Ezt az online szövegekkel foglalkozó szakértők is tudják, akik gyakran direkt úgy írják meg ezeket a szövegeket, hogy a fontos információkat az első sorokba sűrítsék. Ez újra megerősíti ezt a felületesebb olvasási mintát“ – teszi hozzá Delgado.
A digitális tér ráadásul tele van zavaró, a figyelmünket elterelő ingerekkel, így gyakran észre sem vesszük, hogy nem tudunk olyan hatékonyan koncentrálni az online szövegek olvasása közben. Kézenfekvőnek tűnik, de az is fontos különbség, hogy a nyomtatott könyvet megfoghatjuk, érezhetjük a lapokat, a kötet súlyát: „Ez már a testesült kogníció (embodied cognition) elméletéhez vezet, ami azt mondja, hogy a kognitív folyamatainkat a környezetünkkel kapcsolatos fizikai interakcióink, az egész testünk működési aspektusai befolyásolják. A digitális térben nem vagyunk képesek megfelelő mentális térképet készíteni a szövegről – hiszen nem látjuk a terjedelmet, nem tudjuk felmérni, mennyi időre lenne szükségünk az olvasáshoz – ez pedig negatívan befolyásolja a megértést.“ (Gonda ennek kapcsán a digitális stressz jelenségét is megemlíti: eszerint az elmélet szerint a kognitív térkép hiánya alacsony fokú stresszt eredményez, ami szintén felületesebb olvasáshoz vezethet, és újabb oldalak megnyitására motiválhat minket.)
Delgado szerint az is lényeges, hogy a nyomtatott könyv olvasása során gyakrabban végzünk olyan kapcsolódó tevékenységeket, amelyek segítik a megértést: például megjelöljük a fontos oldalakat, kijegyzeteljük a szöveget, vagy aláhúzzuk a lényeges információkat.
Csépe Valéria pszichológus a kognitív pszichológia és az idegtudomány megközelítéséből, az agyi folyamatokat vizsgálva kutatja az olvasást. Szerinte fontos leszögezni, hogy az olvasást kiszolgáló agyi rendszer nem az evolúció terméke, és hogy az olvasás csupán néhány évtizede hozzáférhető a tömegek számára – a formális oktatás rendszerén keresztül. Ez evolúciós léptékben borzasztóan kevés idő.
„Idegtudományi adatok, beleértve saját kutatócsoportom adatait is, bizonyítják, hogy az olvasás a beszélt nyelv sokezer év alatt kialakult agyi hálózatára telepszik rá“ – magyarázza Csépe. Az olvasás tanulása során két feldolgozó kör alakul ki: a szavak jelentését a látott szóforma alapján azonnal felismerő „elülső kör“, illetve az ismeretlen szavak kiolvasásához és megértéséhez szükséges elemzést végző „hátulsó kör“. Itt azonban még nincs vége, ezek mellett ugyanis legalább harminc agyi régió összehangolt működése jellemez egy magabiztosan olvasó felnőttet.
Csépe Valéria ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ez még nem azonos a szövegértéssel, amelyet „tapasztalataink együttese, emlékezeti működésünk, a világról való és tárgyi tudásunk határoz meg, amely egyben visszahat az agy fejlődésére is”. A kutató szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy eltérő agyi aktivitás kíséri-e a hagyományos és a digitálisan közvetített szövegek olvasását, hiszen alig van még megbízható adat a témában. Azt ő is megerősíti, hogy a szövegértésünkkel kapcsolatban már jóval több kutatás áll rendelkezésre, de szerinte itt sem árt óvatosnak lenni, hiszen nagyon sok múlik a szövegek tartalmán, stílusán, amelyek eltérő feldolgozási stratégiákat kívánhatnak, így ezek a kutatások szerinte nem mindig megbízhatóak.
Ugyanígy azt is nehéz megmondani, milyen hosszú távú változásokat hozhat az életünkbe a digitális szövegek túlsúlya, hiszen egyelőre még nem készültek éveken keresztül folytatott, longitudinális vizsgálatok a témában. Delgado hangsúlyozza, „mivel a hatékony tanuláshoz és az irodalom élvezetéhez egyaránt mély olvasásra van szükség, olyan olvasási szokások kialakítására kell törekednünk, amelyek segítenek leküzdeni ezeket a digitális térben jelentkező tendenciákat. Véleményem szerint ez a modern oktatás egyik legnagyobb kihívása.“ Ezzel a legtöbb szakértő egyetért, néhányan azonban attól tartanak, hogy ha mindez nem sikerül, akkor a nyomtatott könyvekkel együtt szép lassan a bonyolult szépirodalmi szövegeket is elveszíthetjük – azok minden pozitív hatásával együtt.
Cikkünk következő részében többek között arról lesz szó, hogy az olvasás hogyan képes fejleszteni az empátiánkat, és mit nyerhetünk az irodalomterápiával.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
