Galériával

2022.10.10. 19:50

Több mint 180 művet kölcsönzött ki az év olvasója, jutalmazták a könyvmolyokat Félegyházán

Az Országos Könyvtári Napok keretében adták át az Év olvasója díjakat a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban a hétvégén. Ebben az évben Orsós Nóra kölcsönözte ki a legtöbb, 182 könyvet a könyvtárból, így ő lett 2022-ben az Év olvasója Kiskunfélegyházán.

Vajda Piroska

A Petőfi Sándor Városi Könyvtár díjazottjai

Fotó: Vajda Piroska

Az Informatikai és Könyvtári szövetség immár 17. alkalommal hívta életre az Országos Könyvtári Napokat, melyhez a félegyházi könyvtár is hosszú évek óta csatlakozik. A kezdeményezés célja, az érdeklődés felkeltése a könyvtárak sokszínű szolgáltatásai iránt. A projektnek minden évben sajátos tematikát adnak a szervezők, idén az esély, egyenlőség, könyvtár, témaköreit jelölték meg – mondta el a szombati díjátadó ünnepségen Abonyi Szilvia a félegyházi könyvtár igazgatója, aki az Év olvasója díjak nyerteseit is ismertette.  

Elmondta, a félegyházi könyvtár 13 éve indította útjára azt a kezdeményezést, amellyel szeretnék kifejezni megbecsülésüket mindazoknak, akik valamilyen formában kiemelkedően részt vesznek a könyvtár mindennapi életében, akik évek óta hűséges látogatóik, illetve azoknak, akik ebben a rohanó világban rendszeresen járnak könyvtárba és olvasnak könyvet. Mindezek alapján a könyvtár az idei évben öt címet osztott ki az olvasói „Legek” között.

Az Év Könyvtári segítője díjat Városi Nikoletta vehette át. Nikolettával szombatonként a ruhatárban találkozhatnak az olvasók. Kedves, segítőkész személyisége minden látogatót elbűvöl. Megbízható, figyelmes segítség. Az Év Könyvtári segítője elismerésben részesült dr. Tarjányi József is, aki a népszerű Félegyházáról indultak helytörténeti beszélgetés-sorozat és a „Láng van szívemben” Petőfi előadások állandó házigazdája, gondozója. Ötleteivel, kapcsolataival segíti az intézmény munkáját. Szívén viseli a helyi értékek ápolását, átörökítését. Utazásairól mindig szívesen számol be a földrajzi szabadegyetemi sorozat keretében. Az idei Petőfi-emlékévben különösen sokat támaszkodhatnak rá a könyvtárosok, hiszen a Petőfi-emléktúrák ötletétől a megvalósulásáig segíti a munkájukat.

Az Év Olvasócsaládja díjat a Fütyű család érdemelte ki. Az édesanya, Mészáros Beatrix már több, mint 20 éve a könyvtár szorgalmas látogatója. Azzal az elkötelezettséggel íratta be gyermekeit a könyvtárba, hogy a könyvek szeretetét már pocaklakó koruktól magukba szívják. Milos már másfél éves kora óta a könyvtár tagja, a kezdeti Boribon, Maszat és Bogyó és Babóca könyveket felváltják már a regények és a Minecraftos könyvek, folyóiratok. Marcell is körülbelül másfél éves kora óta jár a könyvtárba és egyre magabiztosabb. Marci a lapozókról, a képeskönyvekre Maszatra, Bogyó és Babócára, Boribonra és Bercire tért át, és mivel anyukája rendszeresen olvas neki, már a hosszabb meséket is élvezettel hallgatja. Az anyuka, Bea is gyakran kölcsönöz. A gyermekirodalom mellett érdeklődési körei a pszichológia, gyermeknevelés, kézműves ötletek.

Az Év Betűbölcsise díjat Szólya Botond kapta. Botond és édesanyja rendszeresen járnak a Betűbölcsibe. Botond közvetlen, mosolygós, barátkozós kisfiú. Édesanyja, Szólyáné Ambrózi Anita másfél éves korában íratta be kisfiát a könyvtárba, hogy minél több gyermekkönyvvel kedveskedjen neki. Petőfiszállásról járnak be Félegyházára. Az édesanyja nagyon tudatosan választja gyermekének az állatos és a böngészőkönyveket, melyeket Botond nagy örömmel lapozgat.

Az Év Gyermekolvasója elismerést idén ketten vehették át, mindketten 43-43 könyvet kölcsönöztek ki. Az év egyik gyermekolvasója Sipos Máté lett, aki 2,5 éves kora óta beiratkozott olvasója az könyvtárnak. Szüleivel nagy lelkesedéssel látogatják a rendezvényeket is. Máté nagyon szereti a Gyermekkönyvtárat, pókemberes ruhájában mosolyogva érkezik meg mindig. Szülei rendszeresen olvasnak neki. Eleinte a Bogyó és Babóca és a Maszat könyveket kölcsönözte, mostanában viszont állatos, és igazi fiús könyveket visz. Szeret a könyvtárban csocsózni, kuckózni, barátkozni.

A másik Év Gyermekolvasója díjat Solymosi Botond kapta, aki már egy éves kora óta jár a könyvtárba. Legtöbbször Édesanyjával, Szabó Anitával érkezik Petőfiszállásról. A Betűbölcsi és családi szombat délelőttökön is rendszeresen részt vesznek. Botond szereti a Bogyó és Babóca, az Anna és Peti, valamint a Boribon könyveket. Érdeklik még a Thomas-os könyvek, építkezésről, természetről szóló, és a böngészőkönyvek. A mosolygós kisfiú mindig örömmel veszi birtokba a Gyermekbirodalmat.

Az Év Olvasója díjat Orsós Nóra vehette át. Nóri édesanyával együtt iratkozott be a könyvtárba. Kedvencei az állatos témájú könyvek. Szinte mindennap jár a könyvtárba, ahová kedvesen, mosolyogva tér be. Kedvenc helye a GyermekBirodalom, ahol bekuckózva sokat olvasgat. A határidőket mindig pontosan betartja. A statisztikák alapján az idei évben Nóra kölcsönzött ki a legtöbb könyvet, szám szerint 182 dokumentumot a félegyházi könyvtárból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!