Többezres élőláncokat szervezett, mert a lusta tüntetések helyett emberarcú demonstrációt akart

Ebben a tanévben október 5-én volt az első országos pedagógussztrájk, aznap reggel több ezren élőláncot alkotva álltak ki a pedagógusokért. Az élőláncot szülők szervezték, köztük Faludi András: ő kezdeményezte az egészet. Faludi András gyereke az ELTE egyik gyakorlóiskolájába jár, az ottani szülőtársakkal „akadtak össze nagy elégedetlenségükben”. Ezután másik két gyakorlógimnázium szülői közösségével együtt döntötték el, hogy csinálnak valamit.

A klasszikus demonstráció „lusta tüntetés”, én mást akartam csinálni

Ő lusta tüntetési formának gondolja a klasszikus demonstrációkat, mert „manapság már kevésbé kapja fel a fejét ezekre bárki”. Ezért neki inkább a tankerületi látogatások tetszenek, amikor a tanárok és a szimpatizánsok a hivatal elé vonulnak, és ahol a közösségi élmény jobban megvalósul.

Az élőlánc gondolata is ebből alakult ki: valami olyat akartak csinálni, ami emberarcúvá teszi a résztvevőket is, és nem csak egy megszámlálhatatlan tömeggé. A másik pozitív dolog szerinte, hogy senkit nem korlátoztak a hétköznapi életében, például nem állították meg a forgalmat, mint ahogy ez más hagyományos tüntetéseken megtörténik.

Azt mondta, az élőlánc kihirdetés után egyre több iskola csatlakozott, és utána már organikusan épült tovább az esemény. Szerinte az október 5-i élőláncot nagyon jó pillanatban szervezték meg, mert még újdonságnak számított ez a tüntetési forma, és többet tudott nyújtani, mint egy hagyományosan meghirdetett demonstráció.

Ebben a tanévben az is újdonság, hogy egyre több szülő kezdeményez valamilyen demonstrációt, minden eddiginél jobban vállalnak szolidaritást a pedagógusokkal. Faludi szülőként azért gondolja fontosnak ezt, mert a tanároknak sztrájk alatt is bent kell maradniuk az intézményben, így nem tudnak tüntetni.

Az október 5-i élőláncon végül több ezer ember vett részt, és több kilométeren át kígyózott a sor. Ennek ellenére a legutóbbi, október 27-i élőlánc szervezésében az elején nem akart részt venni annak ellenére sem, hogy erre felkérték. Még próbálta is lebeszélni a szervezőket, hogy ezt talán nem kellene. De aztán látta, hogy nem indul be a szervezés, nincs megfelelő kommunikáció, így „belehisztiztem magam a közepébe”. Azt a felelősséget érezte magában, hogy az előző élőlánchoz fogják hasonlítani, ahol mint fogalmazott „felépítettünk valamit”. Az október 27-i élőlánc végül még az október 5-inél is hosszabb lett, közel 14 kilométeres.

„Szervezéssel foglalkozom, igazából ezt csinálom huszoniksz éve”

Felmerülhet a kérdés, hogy mennyi munkával jár egy ilyen többezres élőlánc megszervezése. Faludinak sok órája ment el ezzel, de nem tűnt fel neki, hogy most még többet dolgozik, viszont többfelé kellett koncentrálnia. „Nagyon ki tud merülni az ember egy ilyenben, de nem volt bennem olyan érzés, hogy most már csinálja más.” Talán azért sem tűnt föl az extra terhelés, mert egyébként is az egész élete a szervezés körül forog. „Igazából ezt csinálom huszoniksz éve,

szervezéssel foglalkozom, ez hozzásegített ahhoz, hogy egy ilyen élőláncot meg tudjak szervezni. Tudtam, mik a lépések a sikerhez.”

Egész pontosan kulturális szervezőként dolgozik, néha online magazinokba ír blogot. De szerinte már ha csak a családi logisztikájukat nézzük, az is komoly szervezést igényel.

Mikor a siker összetevőiről kérdeztük, azt mondta: a kommunikáció feltétlenül szükséges a jó kivitelezéshez. Sokszor kapja meg azt a kérdést, hogy mit csináltak jól, hogyan csinálták, ilyenkor mindig ezt a tényezőt emeli ki. „Sokan jöttek azzal, hogy csináljunk olyan kommunikációs paneleket, mint a »Tudta?« kampány vagy a szankciók, és azokra reflektáljunk”. Ő ezekben a kampányokban nem érzi az erőt, sőt, szerinte ellenérzést szülnek. Neki az oktatás nem pártpolitikai, hanem társadalompolitikai kérdés.

A másik probléma a kommunikációval, hogy szerinte a szervezők rendszerint csak magán az eseményen szólnak először a tüntetőkhöz.

„A legtöbb tüntetésen megvan egy időpont, egy helyszín, meghallgatom és eljövök. (...) Velem soha nem történt meg, hogy hozzám szóltak előtte.”

Éppen ezért neki célja volt, hogy már az esemény szervezése közben folyamatosan kommunikáljanak arról, hol tartanak, vagy éppen miért vannak csendben. Szerinte erre a Facebook-felületei tökéletesek voltak: volt egy klassz formátumú kép a rendkívül redukált üzenettel, valamint egy értelmező szöveg.

„Egységes arculatban jelentettük meg az útvonalakat, folyamatosan frissítettük a tájékoztató anyagokat, szövegeket. Naponta akár több alkalommal is közzétettünk közönség-megszólító kontenteket.”

Ezért szerinte érezték az emberek, hogy ők már a megmozdulás előtt a részesei valaminek, aminek a kiteljesedése volt maga az élőlánc.

Nem a mozgalmári szerep az első

Persze a szervezőkészsége önmagában nem indokolja, miért éppen a pedagógusok ügyét kezdte el támogatni. Azt mondta, ehhez szükség volt a téma iránti érzékenységére, hiszen pedagóguscsaládban nőtt fel, neki csak jó emlékei vannak a tanárairól és az oktatásról, a felesége pedig a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanít, ahonnan öt tanárt bocsátott el a tankerület a polgári engedetlenségben való részvétel miatt. Ez „berúgta annyira a motort” nála, hogy extra energiákat fektetett a tiltakozásba.

A jövőben ha segítséget kérnek tőle, szívesen megosztja a tapasztalatait, ha lát olyan ügyet, akkor mellszélességgel kiáll mellette. „Nem érzem magam népvezérnek vagy lángoszlopnak, de azt tudom, hogy van egyfajta jó rálátásom, ami miatt meg tudok ilyeneket csinálni.” De nem a mozgalmári szerep az első az életében. Tüntetésszervezőnek sem tartja magát, inkább olyan embernek, aki bizonyos dolgokat fontosnak tart, és ezért hajlandó is tenni.