Helyi hírek 2023. február 22. 08:00

Arculatfejlesztés a könyvtárban

Arculatfejlesztés a könyvtárban
Mintegy 450 ezer forint támogatásból újult meg a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár arculata. Többek között roll-upok, molinó és arculati kézikönyv is készült.

– A könyvtár 2021-ben adta be pályázatát az Emberi Erőforrások Minisztériumának felhívására, amely az intézmény arculati elemeinek fejlesztésére, tervezésére fordítható támogatásról szólt. Többek között arculati kézikönyv készítésre, logó, roll-up, intézményi honlap design tervezésére lehetett benyújtani támogatási igényeket. Már ezt megelőzően, 2017-ben elkezdődött az intézmény arculati elemeinek formálása, tudatosabb használata. Egyéb pályázatokon két alkalommal is nyertünk forrást ezek megvalósítására. Ekkor született meg az új logó, a szlogen, az imázsfilm, de készült már vászontáska, toll és egyenpóló is az elnyert összegekből – fogalmazott Abonyi Szilvia.

A városi könyvtár igazgatója hozzátette: a 2022-ben megvalósult pályázat során 447 750 forint támogatásban részesült a könyvtár, amelynek köszönhetően elkészült az intézmény arculati kézikönyve. Ez a dokumentum összefoglalja a könyvtár arculati megjelenésének különféle formáit.



Az új könyveket ajánló polcrendszer fölé elsők között készült el az ÚJ könyvek térbeli felirat, hogy messziről csábítsa az olvasókat az újdonságok irányába. Ugyanez a jelenlegi energiaválság miatt csökkentetten elérhető részlegen nem látható.



Megtudtuk: négy különböző részleg számára roll-up is készült, a GyermekBirodalomé, az Ifjúsági saroké, az Öko-saroké és a Helyismereti gyűjteményé. Készült egy további roll-up, amelyen a könyvtár terei, részlegei láthatóak. A könyvtár munkatársai a könnyebb megszólíthatóság érdekében egységes arculatú névtáblát fognak viselni nyakpánttal.



Azok az olvasók, akik a kikölcsönzött könyveiket nyitvatartási időn túl szokták visszajuttatni az intézményhez, észrevehették, hogy a könyvvisszavételező állomás, ismertebb nevén könyvbedobó, felületét is újra matricázták.



A könyvtár következő kitelepülésén már bizonyára mindenki könnyedén felismeri majd az intézmény sátrát is, hiszen annak méretéhez igazodó molinó is készült. Emellett a könyvtár
honlapjának színvilága is hozzáigazodott az egységes arculathoz, valamint módosult a hírlevél megjelenése is, amelyre bárki feliratkozhat az intézmény honlapján.

Az arculati munkákat a Kreatív Dekor Kft. végezte, a honlapon és a hírlevélben Szurmik Csaba egyéni vállalkozó tette meg a kért módosításokat.

G. E.

                                 

Kövessen minket a Facebookon is!