szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Akármivel is zárul a vita, az már biztos, hogy a portál tartalmának egy része örökre elveszett.

Még február közepén röppent fel a hír, hogy elérhetetlenné vált az azonnali.hu hírportál, amelyet még tavaly zárt be az azt finanszírozó Ungár Péter és Gerényi Gábor. Ez a bezárás azonban csak azt jelentette, hogy az azonnali.hu megszűnik működni hírportálként, viszont a korábbi tartalmai elérhetők maradnak, sőt korábban maga Gerényi is kijelentette, hogy amíg ő él, addig a cikkeket fenntartja az interneten.

Ehhez képest a Media1, miután nem történt változás az ügyben, megkereste az azonnali.hu-nak tárhelyet biztosító német Hetzner Online GmbH szolgáltatót és kiderült, hogy az azonnali.hu tartalmait a németek törölték, mert többszöri figyelmeztetés ellenére sem fizették ki a tartalmak tárolásának díját. Mint azt Andreas Fleischer marketingigazgató a portálnak küldött levelében kifejtette, az eredeti számlát január 13-án állították ki, majd 24-én, 31-én és február 7-én is küldtek felszólítást az Azonnali Médiának, az utóbbi levélben arról is tájékoztatták a tulajdonosokat, hogy letiltották a szolgáltatásaikhoz való hozzáférést ,és ha február 10-ig nem egyenlítik ki a tartozásukat, akkor minden termékét, szolgáltatását és fiókját törölni fogják, az adatai elvesznek, beleértve a biztonsági másolatokat is.

Végül február 14-én ment egy utolsó levél is, melyben a céget arról tájékoztatták, hogy mindez, amit a korábbi levélben vázoltak, megtörtént. Fischer szerint az Azonnali Média aznap fizette ki a tartozását és kérte a szolgáltatáshoz való hozzáférés visszaállítását, ám akkor már késő volt.

A portál a németek verzióját megmutatta az Azonnali Média társtulajdonosának, Gerényi Gábornak, aki szerint nem stimmelnek a dátumok, hiszen épp a Media1 számolt be arról február 15-én, hogy már egy hete nem elérhető az azonnali.hu, így az oldal már előbb elérhetetlenné vált, mint a levélben jelzett február 10-i dátum. Gerényi figyelmét minden bizonnyal elkerülhette, hogy a németek a február 10-i fizetési határidőről szóló levelükben már a törléssel fenyegetőznek, és az egyébként 7-i keltezésű üzenetben szerepel, hogy a hozzáférést már korlátozták, így ki is jön a matek, hiszen egy hetedikei korlátozás esetén simán lehet arról írni 15-én, hogy már egy hete nem elérhető az előbb korlátozás alá vont, majd törölt tartalom.

Ugyanakkor Gerényi azt is állította, hogy a tartozást már február elején kiegyenlítette az Azonnali Média ügyvezetője, Kelemen Imola Ungár Péter bankkártyájával.

Az ügy egyelőre itt tart, Gerényi azt ígéri, hogy hamarosan egy másik tárhelyszolgáltatónál újra elérhető lesz az azonnali.hu, már zajlik ennek előkészítése, ám az Azonnali Média saját biztonsági mentéseiből néhány hét tartalma hiányzik, így azok örökre elvesztek, ami megmaradt, az néhány napon belül újra elérhetővé fog válni.

A jószerivel Ungár Péter által finanszírozott hírportál még 2022 augusztusában szűnt meg, és a folyamat alatt az is kiderült, hogy már akkor sem volt a kommunikáció a cégvezetés erőssége, lévén, hogy az újságírók is a médiából tudták meg, hogy bezár a munkahelyük. Némiképp rontja a szerencsétlen véletlenek teóriáját, hogy pontosan ugyanígy járt el Ungár és Gerényi cége a portfóliójába tartozó Egri Ügyek szerkesztőségével szemben is.