Fotók

2023.06.19. 19:15

Könyvelvonási tünetei voltak az olvasóknak, de szerencsére újranyitott a könyvtár

Öt hét után újra nyitva van a kaposvári Takáts Gyula Könyvtár. Hétfőn déltől várták az olvasni vágyókat, a gyerekeknek napközis foglalkozásokat szerveztek a hétre.

Góz Lilla

Kikerült a megállító tábla a kaposvári könyvtár elé. Már a déli nyitás előtt is sokan érdeklődtek, hogy mikor jöhetnek a nyári olvasmányokért. 

– Az elmúlt öt hétben azért voltunk zárva, mert belső villanyszerelési munkák zajlottak, olyan új intelligens lámpák lettek felszerelve, amelyek érzékelik a természetese fényt és ez alapján üzemelnek – mondta Rázsits Veronika, a Takáts Gyula Könyvtár igazgatója. Hozzátette: a csaknem száz milliós beruházás részeként június végéig a könyvtár épületét szigetelik, festik, valamint a földszinten az irodákban, kamarateremben is cserélik a lámpákat. 

– A munkálatok alatt a könyvtárosok a földszintre költöztették a helytörténeti részleget, a közszolgálati tér pedig az első emeleten kapott helyet – jegyezte meg az igazgató. Rázsits Veronika elmondta: sok olvasójuk már nagyon várta az újranyitást. – Egy anyuka úgy fogalmazott, már elvonási tüneteik voltak és számítunk a következő napokban, főleg a hét első felében nagyobb forgalomra – emelte ki az igazgató. Csütörtökönként foglalkozásokkal készülnek a gyerekeknek, lesznek bábos előadások, kézműves foglalkozások is. A nyár folyamán öt alkalommal Simon Erika baba klubjába várják a legkisebbeket és szüleiket. 

Hétfőn napközis foglalkozások is kezdődtek. Hertelendy Helga gyermekkönyvtáros az első napon bemutatta a könyvtár minden zegzugát a gyerekeknek. Délután az Erdők házába kirándultak, a héten megnézik a kaposvári színházat, a tűzoltóságot és a kadarkúti repteret. Mosoni László csillagász tart előadást a gyerekeknek és papírszínházas mesét is láthatnak. 

– Próbáltuk úgy összeállítani a programokat, hogy minden napja jussanak kézműves foglalkozások, programok és lesz idő olvasni is nekik – tette hozzá a gyermekkönyvtáros. – Eddig csak kölcsönözni meg olvasni jöttem ide, de most egy hetet itt leszek és kitűnő lettem az elsőben, még könyvet is kapta – mesélte büszkén Boda Bendegúz Ákos, aki először vesz részt a foglalkozásokon. Kellán Ádám a legjobban a kadarkúti reptérre kíváncsi, de a virtuális valóságos programokat is érdeklődve várja. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában