Pavló Péter
Pavló Péter
Tetszett a cikk?

A Meta a lehető legjobb időzítéssel indította el Threads nevű közösségi alkalmazását. Egyértelmű célja, hogy legyőzze a Twittert. A szolgáltatás Európában még nem érhető el, de megnéztük, hogyan működik, és mit érdemes tudni róla.

Hamarosan választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy vajon mennyire golyóálló az a Twitter, ami 2022 ősze óta Elon Musk tulajdonában van. Az elmúlt hónapokban meghozott, sokszor egymásnak is ellentmondó döntések miatt ugyanis a platform néha inkább hírhedt, mintsem híres, ebből pedig a konkurensek profitálhatnak, ha hozzájuk vándorolnak át a felhasználók.

A versenytársak tábora néhány órája egy fajsúlyos szereplővel bővült. Megjelent a Threads, a Meta új közösségi platformja, aminek egyértelmű célja, hogy leváltsa a Twittert. Ahogy a szolgáltatást indulása után alaposabban is szemügyre vevő The Washington Post írja: ez lehet az első valódi Twitter-alternatíva, a Meta ugyanis az Instagram milliárdos felhasználói bázisára építi.

Mit mutatnak a számok?

Az elméleti előny gyakorlatilag is megmutatkozni látszik: két órával az indulás után már 2 millió felhasználónál járt a Threads, kevesebb mint 7 óra leforgása alatt pedig ez a tábor több mint 10 milliósra duzzadt. A tízmilliós felhasználói számot ráadásul úgy sikerült elérni, hogy az Európai Unió adatvédelmi törvénye, a GDPR miatt a Meta úgy döntött, Európában egyelőre nem teszi elérhetővé a platformot. Vagyis a potenciális felhasználói bázis egy igen jelentős része még regisztrációs gombhoz sem jutott.

A hétvégi fejlemények ismeretében – amikor is a Twitter az ingyenes felhasználók számára korlátot vezetett be a bejegyzések olvasására – azt sem szabad elfelejteni, hogy a Meta jókor, jó ütemben mozdult, így a Threads talán a még forrongó haragnak is köszönheti kezdeti sikerét.

Hosszabb távú következtetéseket tehát még nem érdemes levonni, de az indulás sikere megkérdőjelezhetetlen.

Mi ez és hogyan működik?

A Threads érkezéséről márciusában lehetett először hallani. Akkor arról szóltak a hírek, hogy egy decentralizált, a Mastodonra hasonlító felületen dolgozik a Meta. Az akkor még csak P92 és Barcelona kódnéven emlegetett projektről aztán május közepén már az a hír járta, hogy az Instagram szöveges kommunikációra kihegyezett testvére lesz.

Valóban így lett. Bár, ahogy írtuk, az Európai Unió területén, így Magyarországon sem érhető még el a Threads, az amerikai beszámolók alapján már képet kaphatunk arról, miről is van szó.

A legfontosabb: az androidos eszközökre és iPhone-ra is letölthető alkalmazásba Instagram-fiókkal lehet belépni. A felhasználónevet a képmegosztóról örökli az ember.

Meta

Rögtön a belépés után gyorsan elintézhető, hogy tartalom is legyen az ember hírfolyamában: aki szeretné, az egy érintéssel bekövethet mindenkit a Threadsen, akit az Instán is követ. Érdekes kérdés, hogy mennyire lesz majd átfedés a kettő között, mennyire érdekes tartalmakkal szolgálnak majd azok a felhasználók, akiknek a képeit és videóit nézzük az Instagramon.

Fontos: a Threads rendszerében közzétett tartalmak csak ott jelennek meg, az Instán nem.

Sárkány ellen sárkányfű

Bár Connor Hayes, a Meta termékért felelős alelnöke a The Washington Postnak úgy nyilatkozott, a Threads nem egy Twitter-klón, de ismerjük a nagyvállalatok PR-útvesztőit és sallangjait – elég csak ránézni az új szolgáltatásra, ezt bizony a Twitter inspirálta.

A Threads a szöveges megosztásokra és a párbeszédre összpontosít, ehhez az Instagram képekkel és videókkal kapcsolatos tevékenységet modellezték.

Meta

Szöveges megosztásnál 500 karakter a limit, ez a Twitter ingyenes verziójában jelenleg 280 karakter. Emellett természetesen fotókat és videókat is lehet posztolni a felületre, utóbbiból legfeljebb 5 perc hosszúságút.

Másokat megemlíteni a @ jellel kell, a bejegyzéseket pedig idézni és megosztani is lehet – csakúgy, mint a Twitternél. Ez utóbbi egyébként a Retweet helyett a Repost nevet kapta. Nagyon új.

Meta

Egy különbség, hogy nem lehet személyes üzeneteket küldeni a platformon, valamint nincs olyan funkció, ami a népszerű hashtageket/témákat mutatná meg. Ez persze nem jelenti azt, hogy a jövőben ne építenének be ilyesmit a rendszerbe.

A hírfolyam

A tartalmak hasonló módon jelennek meg a Threads hírfolyamában, mint a Twitteren. Nemcsak a követett fiókoktól származó bejegyzéseket láthatjuk, hanem azokat is, amikről a rendszer úgy véli, érdekelhet bennünket.

Ezt a fajta tartalmi megjelenítést nem lehet kikapcsolni, a bejegyzések pedig nem időrendi sorrendben jelennek majd meg, hanem az alapján, hogy melyik mennyire népszerű. Ez utóbbiból az Instagramnál voltak már korábban gondok: a felhasználók éveken át követelték a Metától, hogy állítsa vissza a régi, időalapú megjelenítést. Erre végül hajlott a cég.

A The Washington Post tapasztalatai alapján a Threads hírfolyamában egyelőre nincsenek hirdetések – legalábbis egyelőre. A Metát és az üzletpolitikáját ismerve azonban egészen biztos, hogy ez nem marad így sokáig. Már csak azért sem, mert a platform ugyanúgy gyűjti a felhasználók adatait, akár az Instagram, márpedig ennek nem sok értelme lenne úgy, hogy nem akarja értékesíteni a felületét.

Mi lesz a Threads sorsa?

Erre a kérdésre most még nem könnyű válaszolni. Ahogy a cikk elején is írtuk, szépen – és folyamatosan – hízik a felhasználói tábor a Threadsen, kérdés azonban, hogy ez meddig tart ki. Az, hogy az Instagram felhasználói bázisára épít a Meta, igen okos ötletnek tűnik, hiszen van miből meríteni. Ugyanakkor a lelkesedés gyorsan el is apadhat, így ha rövid időn belül stagnálna a felhasználói létszám, az még vissza is üthet a Metára.

Azt sugallná ugyanis, hogy még a saját felhasználóikat sem tudta meggyőzni arról, hogy használják az anyacég egy másik platformját.

Ugyanakkor a Threads sikere mellett szóló érv, hogy eddig egyetlen Twitter-alternatívának sem sikerült 10 millió fölé tornásznia a felhasználók számát. Például a Mastodonnak 1,4 millió havonta aktív felhasználója van – az összfelhasználói szám 2022 novemberében 4,5 millió volt –, míg a Twitter korábbi vezére, Jack Dorsley által is propagált Blueskynak csupán 20 ezer. (A Twitternek 238 millió napi szinten aktív felhasználóval bír.) Ezekhez képest nagyon-nagyon erős teljesítményt hoz a Threads már az első napon.

A konkurencia konkurenciája

A már említett hétvégi korlátozásoknak is köszönhető, hogy az elmúlt napokban ismét megnőtt az érdeklődés a mindenféle Twitter jellegű szolgáltatások iránt. A TechCrunch szerint a hétvégét a Spill nyerte meg. A szolgáltatás néhány hete zárt bétaként indult útnak, de a korábbi Twitter-dolgozók által elindított platform jelentése szerint a hétvégén 100 ezer ember hozott létre új fiókot az alkalmazásban.

Nagyot nőtt a Bluesky is, aminek pénteken még 184 ezer, hétfőn viszont már 238 ezer felhasználója volt. És ott van még a Post nevű szolgáltatás is, ahol a napi aktív felhasználók száma megnégyszereződött, az újonnan regisztrálók száma pedig megtízszereződött szombat óta. Igaz, ezekhez a szorzókhoz nem közölt számokat a szolgáltatás.

A legnagyobb kérdés a Threads indulása után az, hogy azok, akik eddig a különböző Twitter-alternatívák közül választottak, mennyire pártolnak majd át a Meta szolgáltatására. Mert ha a Twittert nem is sikerülne kiszorítania Zuckerbergéknek, az a jelenlegi állás alapján biztosnak tűnik, hogy a konkurencia számára szűkülni fog a tér a Threads miatt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.