hvg360 loader
Farkas Franciska
Portré
Tartalomjegyzék

¬ Legújabban fitoterapeutának tanul, ez már a sokadik képesítése. Honnan ered a tudásszomja?

A tanulás az egyetlen kt, ezt példázta anyukám, aki az első diplomás volt a családunkban – olvasásfüggőként épp ő tanította meg írni-olvasni az anyukáját. Betűfaló vagyok én is, ahogy ő is elolvasta a domoszlói könyvtár szinte összes könyvét. Most éppen egy csodálatos könyvet olvasok a gombákról – igazi kalandregény, teljesen lenyűgözött a láthatatlan, az élet minden porcikáját behálózó világuk. Szeretném magamhoz venni a növények, a fák, az erdők tudását.

¬ A tudás hatalom elnevezésű összművészeti roma kezdeményezésük is a tanulást hirdeti peremre szorult fiataloknak. Látja a hozadékát, miközben tanárok és dkok hosszú hónapok óta hasztalan tiltakoznak ugyanennek a szellemében?

Egyértelműen azt látom, hogy sikerül változtatni a korai iskolaelhagyás, az iskolai erőszak vagy általában a tanulás megítélésében. Minél mélyebbről indul valaki, annál büszkébb lehet a megtett útra. Nem letagadni, elsunnyogni, hanem vállalni kell magadat.

¬ A peremlétet, a lekezelő megkülönböztetést saját bőrén is bőven megtapasztalta. Rutinos keljfeljancsinak bizonyul?

A szüleim csúnya válása után egyik napról a másikra odaveszett az addigi életem, az otthonom, a szobám, a biztonság. Menekültünk, bujkáltunk, rettegtünk. Abbahagytam a színjátszást, a táncot, a zongorázást, mindent. A pesti középiskolában az egyetlen romaként lógtam ki a többiek közül, amikor meg átiratkoztam a pécsi Gandhi Gimnáziumba, akkor meg azzal, hogy az asszimilálódott családom miatt nem beszéltem se a lovári, se a bs nyelvet, ráadásul a hajam is rövid volt. De befogadtak. Tizenhat évesen drogfüggő lettem, a Lipót zárt osztályán kezeltek, Csernus Imre volt az orvosom, hát nem az ő agresszivitásának köszönhetem, hogy kimásztam. Eljött egy pillanat, amikor megundorodtam és megrettentem magamtól, anyukámmal magamra zárattam az ajtót, három hónapig öngyógyítottam, terápsan írtam, és lassan kikecmeregtem, talpra álltam.

¬ Mesébe illő fordulat, amikor tizenhét évesen felfedezte és a fő modelljévé tette Király Tamás, az avantgárd-underground divattervező, akit a divat pápájának nevezett a Stern magazin. Hogy keveredett mellé?

A megboldogult Kultiplexben odajött hozzám, és elhangzott a kardinális kérdés, hogy hány centis vagyok. Az én 167-es magasságom elvileg kevés a kifutón, de Tamásnál, életem egyik apafigurájánál, minden másképp működött, eltérésem a „normától” nála előnyömre vált. Azóta már se Tamás, se Kultiplex.

¬ Később egészen más támaszra lelt Iványi Gáborban. Követi a lelkész és közössége vesszőfutását?

Amikor a Gandhi után Pécsről visszakerültem Pestre, Iványi Gábor vett a szárnyai alá. Ott laktam a Wesley Főiskola kollégiumában, hittudományt tanultam, szoclis és tanulmányi ösztöndíjat is kaptam, szoclis munkás lettem. Gyalázat, amit művelnek az egyházával. A megosztástól, az uszítástól sokszor támad ordíthatnékom, hogy „Orbán Viktor, a kurva anyád!”.

¬ Szoclis munkásként dolgozott, amikor filmszínésznőként felfedezték. Ez is elég meseszerű fordulat, nem?

Az UCCU Roma Informális Oktatási Alapítványnál dolgoztam, annak az alapítója, László Flóra szociológus mutatott be svájci filmes barátainak. Rendesen meglepődtem, amikor a szereplőválogatás után a főszerepet kínálták. A Viktória – A zürichi expressz című filmmel rengeteg helyre eljutottam, Los Angelesben még díjat is kaptam. Aztán persze résen kellett lennem, a következő alkalommal, amikor prostitltat kellett volna alakítanom, nem vállaltam el, kerülöm, sőt utálom a skatulyákat.

¬ Íróként is bemutatkozott 2019-ben Levél Brad Pittnek című monodrámájával. Addigra már drámapedagógusnak is kitanult?

Ez volt az első roma drámakötet a világon, brit, svájci, román, ír szerzőkkel együtt egy-egy roma történetet írtunk meg, hogy aztán a színpadról is hitelesen szólaljanak meg a kultúránkról, a Stúd K-ban játszottam is a darabot. És igen, a drámapedagógusi munkáim is akkortájt kezdtek beindulni.

¬ Roma aktivistaként az elfogadásért küzd tantermi előadásokkal, vidkkal, ismeretterjesztéssel. Elfogadó, ha valaki nem vállalja a származását, és nem áll ki a sajátjai mellett?

Mrt nem vállalja? De hát ez annyira menő! Csányi Sándornál például rákérdeztem, azt mondta, nem akart „a” cigány színész lenni, ezért nem állt ezzel elő, és lám, nem is kap cigányszerepeket. Szakmailag még értem is, én is menekülök ez elől, de magánemberként? Ő tartott attól, hogy visszahúzza a közege. Meg is vetem, meg el is fogadom, nem kell ezt mindenkinek magára vennie. Nekem egyértelmű, hogy ez is a dolgom, mutatnom kell az utat, ha valaki belém akar kapaszkodni.

¬ Meghatározó anylménye inkább inspirálja vagy inkább bénítja? Készül erre a szerepre?

Az előbbi. Ahogyan ő anya volt, a legjobb anya, a legtöbbet és még azon túl is teljesített, az engem motivál, hogy én is anya legyek. ¬ Puszta Dóra