szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A nemzetközi sajtófotó-kiállításról kitiltották volna a 18 éven aluliakat a gyermekvédelminek nevezett törvény alapján, ám a Nemzeti Múzeum arra hivatkozik, hogy senkitől nem kérhetik el a személyi igazolványt, így ők is meg tudják nézni a kiállítást. Nyáry szerint ezt csak L. Simon László engedheti meg magának kockázat nélkül, hasonló esetben a könyvesboltokat nevetve büntetnék meg súlyos összegekre.

„Nekem is tetszik, hogy most viccesen köszönetet mond Dúró Dórának a fb-oldalán, amiért ennyien állnak sorba kiskorúak is a múzeum előtt. Egy ilyen kurucos kiállást azonban csak ő engedhet meg magának kockázat nélkül" – reagált Nyáry Krisztián a World Press Photo kiállítás körül zajló botrányra, azon belül is L. Simon László megnyilvánulásaira, aki pozíciójából adódóan (ő a kiállításnak otthont adó Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója) a történtek egyik kiemelt szereplőjévé vált.

Mi is megírtuk, hogy a Nemzeti Múzeumban hosszú évek óta megrendezett nemzetközi sajtófotó-kiállításról kitiltották a 18 éven aluliakat a gyermekvédelminek nevezett törvény nevében, mert a képválogatásban látható Hannah Reyes Morales három fotója is Melegek idősotthona címmel, illetve olyan képek is, melyek az LMBTQ+-kisebbség elleni erőszakot mutatják be. Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese a képek miatt korábban törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatását kérte, az illetékes miniszter, Csák János pedig lépett is a kérésére.

A kezdeti felháborodás után a múzeum arra hivatkozva védte ki Csák felszólítását, hogy nem tudják jogszerűen végrehajtani felszólítást, mivel a múzeum senkitől nem kérheti el a személyi igazolványát. A tiltó táblák ellenére így mégis bejuthatnak a 18 év alattiak. L. Simon ezek után Facebookon köszönte meg Dúró Dórának, hogy mekkora reklámot csinált a kiállításnak, és fotókat posztolt a lépcsőkön sorban állókról.

Nyáry Krisztián szerint a sajtóban és a közösségi médiában a civil kurázsi diadalaként ünneplik a lépést, a helyzet azonban ennél jóval bonyolultabb, egyben jóval szomorúbb is. „Először is: a homoszexualitás megjelenítését könyvekben, kiállításokon vagy színházi előadásokon tiltó törvényt nem Dúró Dóra, még csak nem is Csák János hozta, hanem az előző választási kampány idején az Országgyűlés. A törvényt minden akkori kormánypárti képviselő, köztük L. Simon. László is megszavazta, annak ellenére, hogy a könyvszakma és a művészeti szervezetek képviselői előre figyelmeztettek, hogy pontosan ilyen stupid helyzetekhez fog vezetni", emlékeztet Nyáry, aki hozzáteszi, hogy a múzeumigazgatóvá kinevezett L. Simon álláspontja az üléspontjával együtt változhatott a kérdésben.

Szerinte azért is visszás a helyzet, mert ha bármilyen könyvesbolt az L. Simon vezette múzeumhoz hasonlóan érvelne és közölné, hogy nem kérhet személyi igazolványt a vevőitől, „a vegzálásukkal megbízott vármegyei főispánok ellenőrei a szemükbe nevetve büntetnék meg őket súlyos összegekre. Ha ők hivatkoznak rá, hogy a törvény érthetetlen és hemzseg az önellentmondásoktól, nem kapnak választ, csak annyit, hogy a jogszabályokat be kell tartani."

Mint megjegyzi,

a törvény értelmében egyébként – mivel a Nemzeti Múzeum 200 méteres körzetében templom található – a kiállítást egyáltalán nem szabadna megtartani felnőtteknek sem, az állam azonban kezdettől szelektíven tartja be saját jogszabályát.

Felidézi, hogy a könyvesboltok esetében nemrégiben elkezdődött a 200 méter méregetése. „A helyzet egyetlen dologban nagyon hasonló: a tiltás hatalmas reklámot csinál könyveknek és kiállításoknak egyaránt. És ez jó is lenne így, hiszen gyermekeket amúgy sem kell megvédeni a művészettől.

A könyvesboltokon azonban többszörösen leveri az állam az általa gerjesztett népszerűséget. A Lírát 12 millióra büntették, mert túl sok kiskorú találkozhatott a boltokban egy képregénnyel, amelyben két fiú megfogja egymás kezét. A kiállításon még többen vettek részt. Az állami múzeumnak nem kell büntetéstől tartania, szabadon fittyet hányhat a kártékony jogszabályra

– írta Nyáry Krisztián.

 

Nyáry Krisztián: Intenzívebben rászálltak a könyvesboltokra, ellenőrök figyelik, fóliáznak-e

Nyár végéig szinte alig, azóta viszont intenzíven ellenőrzi a fogyasztóvédelem, hogy a könyvesboltok betartják-e a gyermekvédelminek nevezett törvény könyvekre vonatkozó rendelkezéseit, azaz fóliáznak-e - állítják kereskedők. A Líra bolthálózatát súlyos milliókra büntették, a cég kérte a végrehajtás felfüggesztését, amit első fokon elutasítottak - másodfokon még nincs döntés.