Rászorulóknak segít az intézmény

2023.12.01. 10:30

Díjazták a lenti könyvtár karitatív tevékenységét

A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász a horvátországi földrengés áldozatainak és az ukrán háború menekültjeinek megsegítésében nyújtott áldozatos munkájáért a 2023-as év Karitászt támogató közössége címet adományozta a Városi Könyvtár Lenti kollektívájának.

Korosa Titanilla

Középen Lapath Gabriella, balra Gaál Dénesné, a Katolikus Karitász lenti csoportjának vezetője és az önkéntesek

Fotó: Korosa Titanilla

A rászorulók mellett azok is figyelmet érdemelnek, akik őket segítik és önkéntesként jót tesznek önzetlenül. A városi könyvtár munkatársai az elismerést azzal érdemelték ki, hogy segítették a Lenti Katolikus Karitász szervezetének gyűjtését a kárpátaljai menekültek megsegítésére és a horvátországi földrengés áldozatainak támogatására. A könyvtár átvevő helyként kapcsolódott be a gyűjtésbe, illetve népszerűsítették az akciót.

Nem ez az egyetlen karitatív kezdeményezés, melyben részt vesz az intézmény. Mint azt Lapath Gabriella, a könyvtár vezetője elmondta: idén már harmadik éve a lenti "Napsugár" Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat intézményével közösen szervezik a gyerekek számára az "Adni jó!" karácsonyi gyűjtőakciót.

- Idén is várjuk a felajánlásokat: mesekönyv, ifjúsági könyv, kifestőkönyv, játék, iskolai felszerelés, íróeszköz, higiéniai termék, édesség mind hasznos adomány a rászorulóknak – sorolta Lapath Gabriella. - A gyűjtés jelenleg is zajlik és december 8-ig tart. A gyermekjóléti központ december 12-én tart adventi börzét, ahol a könyvtárosok segítségével mindenki megtalálhatja a neki megfelelő könyvet is az adományok között. Az akciónk célja, hogy egy kisgyermek se maradjon könyv nélkül karácsonykor.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában