szerző:
B.I.
Tetszett a cikk?

El kellene felejteni, hogy az iskola pusztán azért van, hogy egy szakmára felkészítse a gyerekeket, helyette az oktatásnak arra kellene fókuszálni, hogy a mai gyerekek (minden gyerek!) jóllétben, boldogságban éljen. Magyarország ettől a gondolkodástól olyan távol van, mint a finn pedagógusképzés a hazaitól. Ott tízszeres a túljelentkezés, itt lasszóval sem találni tanárjelöltet.

Milyen lexikális ismeretekre alapuló kérdéseket tegyünk az érettségi követelményeibe? Bekerüljön-e vagy sem a Nemzeti alaptantervbe Wass Albert? Hogyan adminisztrálja a szülő a Kréta rendszerben a gyerek hiányzásait? Mennyire használhatók az állami tankönyvek? Hogyan tudnánk kitiltani az okostelefonokat az iskolából? Lehet-e szó a homoszexualitásról a tanórán? Tiltakozhat-e egy tanár az oktatási rendszer ellen? Mennyire tegyük könnyűvé a bejutást a tanárképzésbe, hogy legyen, aki tanítson? Miért jó a státusztörvény. Mi az a Nevelésügyi Kormánybizottság (aminek a tagjai – Orbán Viktortól Pintér Sándorig eddig is feleltek az oktatási rendszer irányításáért)?

Magyarországon nagyjából ilyen kérdések mentén zajlanak a köznevelésnek átkeresztelt közoktatást érintő kérdések.

Ezzel szemben a világ szerencsésebb részén egészen más témák érdeklik az oktatás irányítóit, szakembereit. Az OTP Fáy Alapítvány és az Egyensúly Intézet által szerdán rendezett A jövő kompetenciái – A jövő oktatása című konferencia engedett némi bepillantást abba, hogy miről kellene szólnia az iskoláról szóló 21. századi diskurzusnak.

Iskola a boldogság szolgálatában

Michael Stevenson, az OECD kiemelt oktatásszakmai tanácsadója például azt hangsúlyozta, hogy az oktatásban élen járó országokban már rég nem a XIX.-XX. századi elvek szerint szervezik az oktatást, amikor annak a célja az volt, hogy egy szakmára készítse fel a gyerekeket. Az egyéni jóllétet, boldogságot, az emberi kiteljesedést kell szolgálnia az iskolának – mondta. És ez nem individualista mákony, tegyük gyorsan hozzá, hiszen az egyes emberek jólléte összefügg a társadalom jóllétével és gazdagságával is.

MTI / Bruzák Noémi

Ha csak a gazdaság szolgálatába állíjuk a közoktatást, azaz a jövőbeli munkát állítjuk a középpontjába, az a társadalom szétszakadáshoz és a közösség széteséséhez vezet – mondta. Ezt a központból irányított, „munkaalapú társadalmat” szolgáló magyar közoktatás, mellesleg fényesen bizonyítja, tesszük már mi hozzá. Mellesleg értelme sincs felkészíteni konkrét munkákra a gyerekeket, hiszen számos állás meg fog szűnni vagy átalakul pár éven belül.

Baja Sándor, a Randstad regionális ügyvezető igazgatója előadásában többek közt kivetített egy ábrát azokról az állásokról, amelyeket valószínűleg a robotok fognak ellátni a jövőben:

A tanításra lefordítva ez azt jelenti, hogy a kognitív tudás, a tanulóközpontú tanulási környezet kialakítására mellett olyan készségek fejlesztésére kellene figyelni többek közt, mint az empátia, a kooperáció, egymás tisztelete, a másokkal való törődés, vagy épp a kritikus gondolkodás. Kiemelt három fő területet, ami elősegítheti a többször is emlegetett emberi kitejesedést, és amit az iskolának ezért különösen fejlesztenie kell. Az egyik az adaptív problémamegoldás (azaz, hogy az adott kontextusban megtanultakat más helyzetben is alkalmazni tudja a diák), az etikus döntéshozatalt, és az esztétikus érzékelést („a képzőművészettel meg lehet tanítani, hogy értékeljük a szépet”).

Hozzátette, hogy „el kellene közben felejteni a papírok, vizsgaeredmények, tesztek, felmérések adatai lobogtatását”.

A jó oktatás alapja a jó pedagógus

A konferencián részt vett az oktatásban régóta éltanuló Finnország több szakembere is, így Auli Toom professzor, a Helsinki Egyetem Oktatás és Tanulás Központjának igazgatója, a Finn Oktatási Kutatás Szövetség elnöke is, aki azt hangsúlyozta, hogy náluk pár évtizede eldöntötték: mivel az országnak nincsenek természeti kincsei, egyedül a humánerőforrás fejlesztése lehet a kitörés záloga, ezért fektettek be nagyon sokat az oktatásba.

És ez – az egyébként széles körű politikai konszenzuson alapuló, továbbá a szülőktől, civilektől, szakmai szervezetektől kapott kritikai hozzászólásokat figyelembe vevő – fejlesztés azóta sem állt meg, folyamatosan monitorozzák a folyamatokat, és avatkoznak be, ha kell. „A cél az egész társadalom jóléte” – mondta ő is.

Kisiiskolás a finnországi Vaasa-ban
AFP / Olivier Morin

A professzor kivetített példaképpen egy adatot, amelyen, mivel most nagyon rossznak tartják, javítania kell az országnak, mégpedig azt, hogy Finnországban az iskolák közötti különbség, a PISA adatok szerint 7 százalékos. (Ami azt jelenti, hogy a rosszabb iskolába járó gyerekek átlag 7 százalékkal rosszabb teljesítményt nyújtanak.) Ugyanez az OECD országokban 29 százalék, Magyarország pedig ebben hagyományosan az egyik sereghajtó. A finnek a 7 százalékon aggódnak, nálunk pedig egyre nő a szegregáció – ami többek közt épp az iskolák közötti különbségek további növekedésén is tetten érhető.

Auli Toom egyébként is nagyon fontosnak tartja, hogy az iskolának megkülönböztetetten kell figyelnie az esélyegyenlőségre, és „minden egyes tanulónak biztosítani kell a jólléthez szükséges készségeket, tudást”. (Már megint ez a „jóllét”, és nem az, hogy a vizsgákon tudja nebuló a történelmi hősök születési dátumát, meg hogy jó szobafestő legyen – mondatja velünk a magyar oktatási reformokban megfáradt cinikus énünk.)

Azt is aláhúzta, hogy a jó oktatás legfontosabb feltétele a jó pedagógus. Finnországban például – a jogász és orvosképzéshez hasonlóan – tízszeres a túljelentkezés a pályára, minden tanár egyetemi mesterszakot végez, a diploma után pedig – bár van ott is központi tanterv, de azon túl – abszolút szakmai autonómiát élvezve taníthat, mellesleg nagy a társadalmi és anyagi megbecsültség mellett.

Olajunk nincs, marad az oktatás

„Ne csak az egy főre jutó Nobel-díjasokban legyünk világelsők, hanem az egy főre jutó diplomásokban is”

– fejtegette a konferencián Boros Tamás, az Egyensúly Intézet ügyvezetője, aki szerint az olyan tévhitekkel ellentétben, mint hogy „Magyarországon nagy a „diplomás munkanélküliség”, minden kutatás azt mutatja ki, hogy a diploma mindennél többet ér az egyén és az ország életében. E tekintetben van némi pozitív változás egyébként, hiszen két évtized alatt megduplázódott a diplomásaink aránya, de így is még mindig csak az Európai Unió utolsó harmadához tartozunk.

(Boros nem beszélt arról, hogy 2010 után jónéhány évig az volt a kormányzati kommunikáció is, hogy „jobb egy jó szakma, mint egy diploma”, és csak az utóbbi 1-2 évben fordult arra az oktatásvezetést, hogy minden áron meg kell növelni a diplomások arányát.)

Boros is azt hangsúlyozta, hogy egyértelműen az oktatás révén törhetünk ki, hiszen „két tényező képes a közepes jövedelmű országok közül kiemelni bármelyiket: az egyik az olaj, a másik az oktatás, és mivel az előbbivel nem állunk jól, az utóbbi a mi egyértelműen követendő irányunk”.

Boros kivetített jónéhány ismert aggasztó adatot, például, hogy Magyarországon 12,4 százalék a korai iskolaelhagyóink aránya, amivel az EU-ban hátulról a harmadikak vagyunk, hogy nagyjából minden negyedik iskolát elhagyó fiatal funkcionális analfabéta, és hogy mindössze 3,8 százalékot költünk GDP-arányosan az oktatásra, amire szintén nem lehetünk büszkék.

A hagyományos oktatás egyre inkább irreálissá válik

A konferencián sok szó esett a digitális technológiák, a mesterséges intelligencia felhasználásról is az oktatásban. Ilona Södervik, a Helsinki Egyetem digitális oktatással foglalkozó docense jónéhány példát is mutatott erre, de azt azért hozzátette, hogy bár a virtuális technika tetszik a diákoknak, ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy alapból hasznos is a tanítás-tanulási folyamatban. (Mint ahogy csak úgy, ingyen laptopokat osztogatni a diákoknak, ahogy azt a magyer kormány teszi a „digitális átállás” jelszóval, önmagában csekély eredményekkel kecsegtet az oktatás hatékonysága szempontjából – tesszük hozzá megint csak a magyar tapasztalatot.)

Finnországban például a pedagógia képviselői számos közös projektben dolgoznak a fejlesztőkkel. Az is fontos szerinte, hogy a személyes oktatási helyzeteket soha nem váltja ki minden tekintetben a digitális technika, „nem kell még temetni az iskolát”.

Halácsy Péter
Fazekas István

Ezt megerősítette az a kerekasztalbeszélgetés is, amin Södervik és magyar szakemberek fejtették ki véleményüket a digitális technikák iskolai felhasználásáról. Abban egyetértettek, hogy még jó néhány évig biztosan nem söpri el a digitális forradalom az iskola szerepét. Ugyan Halácsy Péter, a Prezi és a Budapest School társalapítója azt mondta, hogy a hagyományos oktatás egyre inkább irreálissá válik (hiszen ma például már nem az iskolában készülnek az érettségire a diákok, hanem online, csak ezt nem mondjuk ki), de van egy sor olyan dolog, ami miatt mégis szükség lesz még sokáig a pedagógusokra, ez pedig a gyerekek motiválása.