Van pár indokunk, miért ne vedd meg a sokadik akciós kötött pulcsidat

Ennie, laknia valahol és ruházkodnia mindenkinek kell, de a három közül a ruhákból lehet csak a szükségest sokszorosan meghaladó mértékben fogyasztani – amit meg is teszünk.

A téli leárazások közepén érdemes átgondolni, hogy megéri-e az egyik legszennyezőbb iparágat támogatni a vásárlásunkkal.

Fél évszázados felfutás

Fortepan / Artfókusz (1975)

1975-höz képest majdnem a háromszorosára nőtt az évente legyártott textil mennyisége világszinten. A naponta új ruhákkal előrukkoló ultra fast fashion láncok megjelenésével nem látszik, hogy lassítana az iparág.

Pedig a ruhák egész életciklusukon keresztül – előállítás, használat és hulladékként is – folyamatosan szennyezik a környezetet, olyan módokon is, amelyekről ma még kevés információnk van.

Kibocsátását tekintve a textilipar már szennyezőbb, mint a légiközlekedési és a szállítmányozási ipar együtt: a ruha- és cipőipar a hosszú ellátási láncok és energiaigényes gyártás miatt már a globális szén-dioxid kibocsátás 8-10 százalékáért felel.

Ennek nagy részét a kőolajból előállított műanyagok adják. A ma forgalomba kerülő ruhák anyagának már több mint 60 százaléka műanyag: poliészter, nejlon vagy akril. Ezek közül a szélesebb körben az 1970-es évektől elterjedt fő ruha alapanyag, az olcsó és ellenálló poliészter előállítása is rendkívül szennyező. Visszafogott becslések szerint a világ olajkitermelésének 1 százalékát, 48 millió tonnát használnak fel szintetikus anyagok, főleg poliészter és nejlon előállításához.

Újabb kutatási eredmény, hogy nemcsak az óceánokba kerülő mikroműanyagok 35 százaléka származik a poliészterből és akrilból varrt ruhák mosásából, hanem a szárítógépekből jelentős mennyiség kerül a levegőbe is, amelynek még feltáratlan az egészségre gyakorolt hatása. Hulladékként pedig nagyjából 200 évig nem bomlik le.

Emellett becslések szerint az iparág vízfelhasználása, főleg a textilek festése és kezelése a globális ipari vízszennyezés 20 százalékát adja. Egy sima rövidujjú pamutpóló előállításához 2700 liter vízre van szükség – ennyit egy ember két és fél év alatt iszik meg.

Egy póló ára

Erre lehetne mondani, hogy igen, de a gyártási folyamat munkaerő igényes, így legalább rengeteg embernek ad munkát a textilipar. Kérdés, hogy milyen munkát és hol.

A legtöbb ruhát Kínában és Bangladeshben gyártják a világon. Egy 2020-as tanulmány szerint egy nagy tételben rendelt, átlagos póló előállítási költsége az anyaggal, munkadíjjal, szállítással együtt 2,42 dollár (743 forint 2020-as árfolyamon), amire rájön rájön a nem ritkán több száz százalékos kereskedői árrés.

A varrónők munkadíja a már alapból rettenetesen alacsony 2,42 dollár mindössze 16,5 százaléka, azaz pólónként akkori árfolyamon átszámítva nagyjából 122 forint. Az anyagköltség 424 forint (alapanyaggal, szövéssel, festéssel, felületkezeléssel együtt). Ha a pólót az ismert fast fashion láncokban 2000-3000 forintért vesszük meg, akkor kifizettük az eladó 60-75 százalékos, 1200-2200 forintos árrését is. De még most, a téli leárazáskor 50-60 százalék kedvezménnyel árult pólókon is nyerhetnek a kereskedők jó pár száz forintot, amelyből a bangladeshi varrodai dolgozóknak még mindig csak 120 forint jut.

Tehát ezzel nem, vagy nem olyan mértékben támogatjuk a fejlődő országokban élők boldogulását, amellyel a ruhaipar környezetszennyezését legalább részben ellensúlyozni lehetne.

Vélhetően senki nem érezte meg itthon, hogy tavaly ősszel évek óta először emeltek a ruhaipari dolgozókra is vonatkozó, a megélhetéshez szükséges összeget jóval alúlmuló minimálbéren Bangladeshben, ami így havi 40 ezer forintra nőtt a korábbi 26 ezer forintról. Ezzel a korábbi 122 helyett már 188 forintot kaphatnak a pólónk árából a készítői. Ha holnaptól a mostani triplájára emelnék a bangladeshi ruhaipari dolgozók bérét, itt Európában feltehetően azt sem éreznénk meg az ruhák eladási árain.

2020-ban átlagosan 490 eurót, akkori árfolyamon 171 ezer forintot költöttünk ruhára az EU-ban, ezen belül a magyarok az egyik legkevesebbet, de így is egy bangladeshi munkás csaknem kéthavi bérét, évi nagyjából 70 ezer forintot – nálunk csak a bolgárok költenek kevesebbet.

Nem is hordjuk

A ruha az egyik leginkább alulhasznosított fogyasztási termék, 2000 és 2015 között 36 százalékkal csökkent az alkalmak száma, amíg egy-egy ruhát hordunk. Ezzel 2015 körül 160 alkalom körül jártunk, ami konzervatív becslésnek is nevezhető, mert ennél sokkal alacsonyabb, 7-10 hordás körüli számok is keringenek. 2015-ben indult egy “30 alkalmas kihívás” azoknak, akik fel szeretnének hagyni a kényszeres ruhavásárlással, és vállalják, hogy csak akkor vesznek új ruhát, ha legalább 30 alkalommal hordják azt.

Azonban az egy ruhára jutó felvételek száma az azóta eltelt csaknem egy évtizedben, a fast fashion és az ultra fast fashion láncok terjedésével drasztikusan tovább csökkenhetett. Számítások szerint, ha átlagban kétszer annyi ideig hordanánk egy-egy ruhát, már 44 százalékkal lehetne csökkenteni a szén-dioxid kibocsátást.

Nagyok a különbségek az egyes országok között: a fejlődő országokban a 160 felvételnél általában tovább hordják a ruhákat, míg az USA-ban átlagosan mindössze nagyjából 40 alkalommal vesznek fel egy darabot, mielőtt megválnának tőle. Aggasztó a trend, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a több mint 1,4 milliárdos lakosú Kínában is gyorsan pörögnek a ruhák, 70 százalékkal csökkent az egy ruhára jutó használatok száma a 2000 és 2015 között.

Textilimportból hulladékexport

Amiből túlfogyasztunk, abból rengeteg hulladék származik. Nem könnyíti meg a tisztánlátást, hogy nehéz pontos és friss adatokat találni még a körforgásos gazdaság felé haladó – és a világ legnagyobb textilimportőrjének számító – Európai Unióból sem arról, mennyi textilhulladék keletkezik a lakosságnál, és mi lesz egy ruhadarab sorsa, miután megválunk tőle.

Az Európai Bizottság adatai szerint 2019-ben 12,6 millió tonna textilhulladékot termeltek az európaiak, ebből 5,2 millió tonnát tesznek ki a ruházati termékek és a cipők, a többi háztartási textil, függönyök, kárpitok. Összehasonlításképp: ez az ötöde a sokkal könnyebben lebomló ételhulladéknak, amelyből évi 60 millió tonnát termelünk fejenként.

Az 5,2 millió tonna ruha és cipő mindössze 22 százalékát gyűjtik elkülönítve újbóli használatra vagy újrahasznosításra, a fennmaradó közel 80 százalék szeméttelepre kerül vagy elégetik.Ha évente fejenként átlagosan 12 kilogramm textilszeméttel számolunk^*az 5,2 millió tonnát elosztjuk az EU 448 milliós lakosságával, akkor elmondható, hogy minden európai lakos több mint 9 kilogramm olyan textilhulladékot termel évente a ruháiból, ami a szeméttelepre vagy égetőbe kerül.

Az Európai Energia Ügynökség adatai szerint a használt textileknek csak 60 százaléka kerül égetőbe a többi hulladékkal, míg 40 százalékát gyűjtik elkülönítve. Ebből 10-10 százalékot az adott országban vagy az EU egy másik tagállamában értékesítenek újra, míg a fennmaradó 20 százalék kerül Ázsiába vagy Afrikába.

Két évtized alatt, 2000 és 2019 között több mint a háromszorosára, 1,7 millió tonnára nőtt az EU országainak használt textil exportja, amiben benne van a ruhákon és cipőkön túl a szintén tetemes mennyiségű használt háztartási textil is. Ez az 1,7 millió tonna a teljes, Európában termelt összes textilhulladék 25 százaléka, egy főre vetítve tehát évi 3,8 kilogramm használt textilünk kerül a világ többi részére.

A legtöbb európai textilhulladék Afrikában (46%) és Ázsiában (41%) landolt 2019-es adatok szerint, a legnagyobb felvevő ország pedig Pakisztán (14%). Afrikában önmagukért is keresettek a használt nyugati ruhadarabok, bár ez lényegében megfojtja a helyi textilipart. Kenyában például pár évtized alatt félmillióról 20 ezerre csökkent a textiliparban dolgozók száma, Ruanda pedig már be is tiltotta a használtruha behozatalt. Ázsiában ezzel szemben kijelölt gazdasági övezetekben kiválogatják és újrahasznosítják^*ami leginkább egy alacsonyabb gyártási folyamatban való felhasználást jelent, például matracba töltőanyagként, majd esetleg Afrikába reexportálják vagy szeméttelepre viszik a ruhákat.

Összességében jelenleg a ruhák anyagának kevesebb, mint 1 százalékát hasznosítják újra anyagában, azaz ennyiből készül újra ruha. Ennek fő oka, hogy a kevertszálas – a leggyakrabban pamut, poliészter és poliamid – ruhákat nagyon nehéz visszafejteni és előkészíteni újrafelhasználásra.