Bálint Ágnesről szóló kiállítás nyílt a könyvtárban

facebook megosztás

A legendás meseíró, Bálint Ágnes életét bemutató vándorkiállítással várja az iskolásokat, szülőket és pedagógusokat a Halis István Városi Könyvtár. A tárlatot március közepéig tekinthetik meg az érdeklődők a bibliotékában.

A Móra Kiadónál hagyomány, hogy a legjelentősebb íróinak munkásságával kapcsolatban vándorkiállítást szervez a különböző kulturális és oktatási intézményekbe. A Bálint Ágnes életét bemutató tárlat Barcsról érkezett városunkba, az érdeklődők a legendás mesefigurák mellett az alkotó írógépét és könyveit is megtekinthetik, miközben megismerkednek az író életével. A kiállításhoz kapcsoló foglalkozásokon a 2-3. osztályos gyermekeket várják a városi könyvtárban. A résztvevők megismerkedhetnek az olvasás órája kezdeményezéssel is, miközben Bálint Ágnes egyik történetét dolgozzák fel.

- Kigondoltunk egy órarendet, aminek része a kiállítás megtekintése, egy diafilm megtekintése. A diafilmekre épített kérdéssorokra válaszolva egyben megismerik ezt a technikát a gyerekek és a tanítók is. Azt reméljük, hogy szülő, gyermek, könyvtáros egyformán megismeri, és aztán használja is – tudtuk meg Czupi Gyulától, a Halis István Városi Könyvtár igazgatójától. 

kőrösi

Bálint Ágnes munkásságának köszönhetően generációk ismerhettek meg olyan karaktereket, mint Kukori és Kotkoda, Vízipók-csodapók, valamint Mazsola és Tádé. A kőrösis diákok örömmel vettek részt a különórán, többségüknek kedvenc mesehőse is van az életműből.

- Nekem nagyon-nagyon tetszett ez az előadás, nekem is Frakk a kedvenc szereplőm, azért, mert Frakk rendben tartja az állatokat – mondta el Szerecz Patrícia Zoé, a Kőrösi-iskola tanulója. 

Czupi Gyula hozzátette, céljuk, hogy a gyerekek hasonló foglalkozás részeként ismerkedjenek meg Bálint Ágnes életművével és az olvasás szeretetével. A tárlattal bővebben foglalkozunk Családias című magazinműsorunk márciusi adásában.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.