szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Olyan lesz a jövő, mint a tartalmainkkal teleszórt Google Maps, csak három dimenzióban. Az augmented reality, azaz kibővített valóság segítségével megváltozik többek között a játékipar, az építészet és a harctéri kommunikáció is, mindennek pedig az új iPhone megjelenése adhat lendületet.


Újabb mérföldkőhöz érkezett az iPhone története. Június 19-én bejelentett új változata, az angol nyelvterületeken számtalan szóviccre lehetőséget adó 3GS jelentősebb hardverfejlesztésen esett át, az Apple pedig bármennyire is tagadja azt, hogy okostelefonját a világ unatkozóbbik fele játékplatformként használja, az elkövetkező hónapokban számtalan jelentős játékbejelentésre számíthatunk. Ezzel csaknem szinkronban - két nappal hamarabb - az iPhone-, illetve iPod Touch-tulajok már le is tölthették készülékeikre az új operációs rendszert, ami számos régóta sérelmezett hibát foltozott be: többek között lehet vele MMS-t küldeni (maga a szolgáltatás 2002 óta létezik már), egy globális keresőablakban kereshetünk egyszerre alkalmazásaink, kontaktjaink és e-mailjeink között.

Miért nincs Flash az iPhone-ban?
Az iPhone böngészője még mindig nem képes megjeleníteni a Flashes tartalmú oldalakat. Steve Jobs tavalyi nyilatkozata szerint azért, mert túl lassan futna a telefonon. Mindezt meghazudtolja egy friss hír: a HTC Hero meglehetősen jó sebességgel futtatja a Flash-alapú oldakat. Maga a Hero körülbelül egy második generációs iPod Touch készülékkel van egy szinten processzorsebességben, a rajta futó operációs rendszer pedig az iPhone-rivális Android.
Éppen ideje volt annak is, hogy az iPhone-on is működjön a sokak számára csak "kontrolcékontrolvé"-ként ismert copy-paste, azaz szövegrészek (illetve tartalmak) másolása alkalmazások között, ami eddig súlyos hiányossága volt a platformnak - mindennek hatására 10-20 millió felhasználó számára nyílt meg a lehetőség, hogy hosszabb link küldésekor ne számítógéphez rohanjon, hanem közvetlenül készülékéről postolhassa ki kedvenc linkeit Twitterre, Facebookra vagy küldhesse tovább mailben. Az első értékelésekben jó pontszámokat kapott a három megapixeles kamera, illetve a videorögzítési lehetőség is (gyakorlatilag egy gombnyomással küldhetjük fel anyagainkat a YouTube-ra), mindezekre pedig több újságíró kezdett el a citizen journalism, azaz a közösségi újságírás új korszakáról fantáziálni. Ebben a korszakban a mobiltulajoknak minden lehetősége megvan ahhoz, hogy bármilyen eseményről azonnal tudósíthassanak, az anyagok exkluzívak és gyorsak, vélhetően felületesek is lesznek, mindezeknek hatására teljesen másként, más szempontok alapján fogunk blogposztok vagy tweetek között keresni.

Az iPhone igazi ígérete azonban egy sokkal egyszerűbb (sajnos csak 3GS-specifikus) szolgáltatásban rejlik: a digitális iránytűben. Telefonunk ugyanis ettől a pillanattól fogva nem csupán tartózkodási helyünket képes megmutatni a térképen, hanem azt is, hogy merre nézünk (pontosabban: hogy készülékünk merre néz, azt véve alaphelyzetül, hogy abba az irányba fordultunk mi is). Ezzel a bővítéssel az Apple meg is alapozta (és előre is vetíti) az elkövetkező hónapok jelentősebb trendjeit: a kibővített valóságot (augmented reality), az azon alapuló közösségi játékokat, a földrajzi alapú böngészést (geobrowsing) - illetve a webes tartalmak földrajzi alapú szűrését, valamint a földrajzi helyzeten alapuló hirdetéseket.

A fenti videóból jól látható: a kibővített valósághoz (a későbbiekben csak AR) szükségünk van egy képernyőre, két adatra (hol vagyunk és hova nézünk), valamint szükségünk van egy adatbázisra is, ami megjeleníti a képernyőn azokat az adatokat, amik a látóterünkbe kerülnek. Ez a teljes földgolyót körbeölelő információs réteg más formában, de már most is létezik: ha megnézzük a Google Maps nagyvárosi térképeit, azt láthatjuk, hogy a város pontjaihoz különféle tartalmak kapcsolódnak: a látványosságok koordinátáihoz kötött, ott készített képek és videók, Wikipedia-cikkek vagy éppen működő webkamerák. Az "információs réteg" ugrásszerű növekedése hosszú távon elkerülhetetlen, ha pedig az Apple és a Google ténylegesen összefog egymással, bármikor becsatlakozhatunk majd a globális adatbázisba - akár azért, hogy feltöltsük le utazásaink közben fotóinkat, véleményeinket egy boltról vagy étteremről, akár azért, hogy a mások által készített tartalmakat megnézhessük.

Nem csak iPhone-ra
Az AR-alapú fejlesztések természetesen más készülékeken is futnak: a Google operációs rendszerére, az Androidra számos alkalmazás készült már. Ezek legújabbja az "AR valóságböngésző" titulust hordozó Layar, amivel jelenleg bankautomatákat, bárokat, hoteleket, eladó ingatlanokat és hasonló pontokat találhatunk meg környékünkön.
Ha mindezt még kombináljuk egy olyan rendszerrel, ami megjegyzi preferenciáinkat (egy hasonló japán rendszerről pedig már korábban is beszámoltunk), keresési vagy böngészési előzményeinket, akkor elég egy AR-programot elindítani egy ismeretlen nagyváros főutcáján, hogy meglássuk: a számos mellékutcákban elrejtett bolt között mi lehet az, ami igazából kellhet nekünk. Aki akarja, bekötheti last.fm-en tárolt zenehallgatási listáját is, aminek alapján arra is kaphatunk találatokat, hogy hol lehetnek olyan zeneboltok vagy koncertek, amiket nem szabad kihagynunk látogatásunk során. A kellő elemző- és szűrőtechnikák alkalmazásával a felhasználókhoz tényleg csak azon információk jutnak el, amelyekre szükségük is van - a másik oldalról nézve viszont a cégek igen specifikus érdeklődési (és egyben hirdetői) profilra tehetnek szert.

Számos lehetőség van még az adatokkal kibővített valóságban: készülhetnek majd a jövőben az AR-ben látható hirdetőfelületek, amelyeket csak képernyőn vagy különleges szemüvegen keresztül láthatunk, ezek legegyszerűbb formája lehet csak egy boltra mutató nyíl, igen komplex változata pedig lehet egy boltig vezető, utcaszéles útvonalterv is, ahova akár egy virtuális asszisztens kísér minket és személyreszabott ajánlatokat tesz. (Vagy kihasználható a rendszer úgy is, hogy szendvicsemberként a hirdetést saját magunkra, illetve készülékünkre pozícionáljuk.)

Nagy jövőnek néznek elébe az ARG-ok, azaz a kibővített valóságon alapuló játékok is. Az első nagy sikert aratott augmented reality játék (ha a számháborúzástól eltekintünk) az ARQuake volt, még 2002-ből: az ausztrál fejlesztők az egyetemi kampusz alaprajzát készítették el az akkor igen népszerű Quake játék pályájaként, a kettőt pedig összehangolták egymással. A lent látható videó grafikája mai szemmel nézve igen kezdetleges, viszont nagyon jól demonstrálja: belemosható a virtuális világ a valósba.

A manapság elterjedtebb AR-játékokhoz mobilon kívül egy sík felületre lerakható négyzet alaprajzú, azonosító ábrával ellátott markereket használnak, ami nem csak információt tartalmaz (hasonlóan a QR-kódhoz), hanem egyben segít pozicionálni a mobilképernyőn megjelenő extra képeket, animációkat, tartalmakat is. Ezek közül érdemes kiemelni ARfot, a csak mobilképernyőnkön látható, de asztalunkon létező kutyát (akivel játszhatunk is a képernyő megérintésével), a japán Pokémon-hullámot meglovagoló Kweekies-t, vagy a Monkeybridge-t, amelyben két játékos alakíthat ki virtuális és valóságos építőkockákból egy olyan pályát, amelyen a kezdőpontból a végpontba irányíthatjuk főhősünket.

Az egyik legújabb és egyben legszórakoztatóbb AR-játék a meglehetősen nehezen megjegyezhető című ARhrrr, amelyben az akció egy kidolgozott markerre - egy város főterére - koncentrálódik. Meg kell mentenünk a zombik elől menekülő városlakókat azzal, hogy lelőjük őket, ehhez pedig folyamatosan kerülgetnünk kell az asztalt, hiszen az épületek kitakarják a játéktérre vetített szereplőket. Ha a játék túl nehéznek bizonyulna, nyugodtan bevonhatjuk a boltból beszerzett drazsét, amit a játéktérbe bedobva bombaként használhatunk.

Ezek mellett számos más alkalmazás használja ki a rendszer előnyeit - egyeseknek segíthet az a japántanulási módszer, amivel az egyes írásjeleket tartalmazó kártyákat felfordítva azoknak jelentéseit fedhetjük fel, a világhírű graffiti-művész, DAIM fal és festék nélkül a levegőben, egy AR-szemüveg segítségével tud grafikát fújni, a legjobban azonban mégis a HP által készített rövid demofilm, a Roku's Reward ábrázolja azt, hogy milyen könnyen tudunk egy utcai séta közben is "átcsúszni egy másik világba.

Az augmented reality adta előnyöket természetesen nem csupán a játékipar használhatja ki, a fenti felsorolásból pedig adja magát a kibővített GPS, a harctéri adatokat azonnal látómezőre vetítő katonai alkalmazás, az orvosok által használható vizsgálati vagy műtőszemüveg, az egyedül végezhető mobilos városnézés vagy éppenséggel az építészeti felhasználás. Aki pedig igazán messzire akar menni, az fogadja el jövőként a BMW rövidfilmjét, ami szerint adatszemüveggel szerelhetünk majd autót a jövőben, az ilyen szerelési tippek pedig a jövőben azoknak is jól jöhetnek, akiknek még a lapraszerelt bútorok összeállítása is jelentős kihívás.

hvg.hu Tech

Átlát magán az F-35 vadászrepülő pilótája

Másképpen látja a valóságot az F-35 vadászrepülő pilótája. A sisakjába épített új érzékelőberendezés nem csupán információréteggel látja el az általa látottakat, hanem gyakorlatilag a repülőt és saját testét is láthatatlanná teszi számára, írja a Gizmodo.

hvg.hu Kult

Földöntúli moraj Linz utcáin

Az osztrák iparváros központjában egy templom elé telepített mesterséges plázs és egy több mint tizenkétezer látogatót vonzó turistautca között morog vészjóslóan az idei év egyik legígéretesebb médiaművészeti munkája. Pablo Valbuena munkája legalább annyira árulkodik a madridi avantgarde ötletességéről, mint a számos katonai és orvosi fejlesztés mögött álló technológiáról, az úgynevezett kibővített valóságról.

ATV Tech

Láthatóvá teszi a láthatatlant az új technológia

A hadviselés, az orvostudomány, az építészet, az idegenforgalom és még egy sor további területen jelenthet előrelépést egy új technológia, amely kombinálja a valóságot a digitális grafikai megjelenítéssel.

Bari Máriusz Tech

AR: hogyan látható a láthatatlan?

Egy mobil is teljesen új képet nyithat az általunk ismert valóságra, sugallja a Helsinkiben készülő új telefonos fejlesztés. Az Augmented Reality technológiát alkalmazó mobilszoftverrel egy ismeretlen városban is gond nélkül lehet majd tájékozódni vagy éppen egy hangulatnak és pénztárcának megfelelő éttermet keresni.