Olvasóit lepte meg saját 62. születésnapján, a múlt hét elején Paulo Coelho Nobel-díjas brazil író: három könyvét, köztük két kiadatlan kisregényét ingyen közzétette az interneten. Igaz, csak két napig, de mintha ezzel is példát mutatott volna egyik-másik aggodalmaskodó német vagy spanyol pályatársának. Ugyanazoknak, akikhez dörgedelmes figyelmeztetést intézett egy első pillantásra nem éppen illetékes személy, a luxemburgi Viviane Reding, az EU távközlési biztosa, mondván: „Ne más kontinensek fejlődésére irigykedjenek, hanem végezzék el végre a saját házi feladatukat!”

A szerzői jogokra kényes európai könyvkiadók és írók említett penzuma nem más, mint a könyvek digitalizálása. Ebben az EU a maga Europeana programjának 4 és fél millió közszemlére tett, jórészt francia és német könyvével és képével – ha nem is behozhatatlanul, de – lemaradt egy hatalmas amerikai magáncég, az eddig 10 millió kötetet beolvasó Google mögött. Reding múlt pénteken konzultációt hirdetett, hogy november közepéig tisztázzák, miképpen egyeztethető össze a szerzői jogok védelme a tudás korszerű módszerekkel történő közkinccsé tételével.

Az Amerikában hozzáférhető szerzőket lényegében már megvette a 2004 óta könyveket másoló Google. A szó szoros értelmében, hiszen tavaly októberben megállapodott az amerikai kiadók és szerzők képviselőivel. E szerint ha a szerzők nem vetetik ki műveiket a Google internetes könyvkereső szolgáltatásából (Google Books), akkor az Egyesült Államokban bárki beleolvashat a szövegekbe, köztük az amerikai könyvtárakban számítógépre másolt európai alkotásokba is. Az ellenérték: a Google vállalta egy jogdíjkezelő nyilvántartás létrehozását, amelyre 125 millió dollárt szán. Az internetes hasznon – beleértve a Google fő jövedelemforrásának számító hirdetési bevételeket – a mamutcég megosztozna a szerzőkkel és a kiadókkal.

Már ha a jogtulajdonos egyáltalán fellelhető. A Google a tavalyi megállapodás kedvéért a világ minden országában nagy újsághirdetésekben igyekezett megszólítani a szerzőket, de arra számít, hogy többségük úgysem jelentkezik, így nem is kér részesedést. Már az eddig világhálósított könyvek is pénzzé tehetőek: többnyire csak részleteik varázsolhatóak ingyenesen a képernyőre – bár nagyon régi művek teljesen végiglapozhatóak –, viszont a Google oldaláról indulva az egész könyvet meg lehet rendelni internetes áruházakból.

Ha majd érvénybe lép a tavaly októberi megállapodás, a Google jövedelemre számít azokból a könyvekből is, amelyeknek a haszonélvezői – jogviták miatt vagy más okból – nem lelhetőek föl. Sőt azokból is, amelyek jogvédelem alatt állnak ugyan, de kifogytak a boltokból, és aligha lesz belőlük új kiadás, viszont egy-egy érdeklődő időnként keresheti őket. Az ilyen vásárlások a jogtulajdonos kiadóknak is talált pénzt hozhatnának, ha vennék a fáradságot és jelentkeznének érte.

A tavalyi amerikai megállapodást október elején egy bíróság még felülvizsgálja, az ellenvetéseket szeptember 4-éig lehet benyújtani, ezért lángolt fel megint a nem is feltétlenül irodalmi vita. Vannak adatvédelmi aggodalmak is, amelyek szerint a nagy adathalászként ismert Google ezentúl az emberek olvasási szokásait is kikémlelheti. Nyilván üzleti érdek vezérli viszont a Google olyan konkurenseit, mint a Microsoft szoftvercég vagy az Amazon internetes könyváruház. Ők most látták elérkezettnek az időt, hogy egy Nyitott Könyv Szövetség néven, frissen alapított mozgalom élére álljanak. A lóláb már ott kilóg, hogy ez a szövetség fölbérelte a Google ellen Gary Reback amerikai ügyvédet is, aki igen járatos a monopóliumellenes ügyekben. Ő volt az, aki 2000 körül kis híján elérte a Microsoft feldaraboltatását, most viszont nyilván a Microsoft szeretné valahogyan megszorongatni a Google-t, amellyel egyébként is ádáz konkurenciaharcban áll.

Az EU-ban is van olyan vonzata a vitának, amely nem mondható könyvszakmainak. A brüsszeli biztosi posztok újraosztása előtt a távközlési és médiafelügyelet láthatólag igyekszik elhappolni a szerzői jogok illetékességét a piacfelügyelettől, amelynek mostani gazdája, az ír Charlie McCreevy nem a tudás terjesztését, hanem a copyright megsértését látja a Google könyvdigitalizálási kampányában.

Az európai front azonban felszakadozóban van, mintegy igazolva Reding érvelését, amely szerint a Google elleni küzdelmet inkább ideológiai, semmint célszerűségi szempontok táplálják. A tekintélyesebb európai intézmények közül Bajorországban a tartományi könyvtár vagy Svájcban a lausanne-i egyetem már Google-kézre adja állományát. Augusztusban az keltett feltűnést, hogy miután a lyoni könyvtár előőrsként bekúszott a Google digitalizálási programjába, a nagy tekintélyű párizsi Nemzeti Könyvtár (BNF) is tárgyalni kezdett az amerikai óriással. Ha megegyeznek, a Google már a világ harminc legnagyobb könyvtárát tekintheti partnerének. Pierre Assouline francia író és publicista a második világháborút idéző szavakkal kelt ki a BNF ellen, mondván: a bibliotéka az ellenállás helyett a kollaborációt választja.

Az Amerika-ellenes frontot amúgy leginkább a német nyelvterület és Spanyolország szerzőijog-védői tartják. Az ő aggodalmaik sem mondhatóak alaptalannak. Attól tartanak, hogy a digitális könyv- és újságolvasó gép (e-book) terjedésével előbb-utóbb nagy piacuk lesz a digitalizált köteteknek. Addigra pedig a Google behozhatatlan előnyre tehet szert, és a világ talán legnagyobb (elektronikus) könyvkereskedőjévé válhat. A Google legutóbbi piacszerző döntése: a jogvédelem alatt már nem álló műveket egy többfajta készüléken olvasható formátumban (ePub) is letölthetővé teszi majd. Nyilván ezért állt sorompóba a Google ellen az említett Amazon könyváruház is. Igaz, a dilemma feloldására alkalmasnak látszik Reding receptje is: korszerűsíteni kellene az európai szerzői jogot, és nem hagyni, hogy csak az Atlanti-óceán túlpartján digitalizálják a vonzó olvasnivalókat.

Míg az egyszerű számítógép-használó ebből csak annyit vesz észre, hogy egyre több könyvbe, illetve az Europeana esetében fotókba és műtárgy-reprodukciókba is belenézhet – bár a könyvszerű kinyomtatást a Google a jogvédett művek esetében nem teszi lehetővé –, a Google társául szegődő könyvtárak messzebbre tekintenek. Jól illusztrálja a helyzetet, hogy a BNF-nek mindössze évi ötmillió eurója van könyvdigitalizálásra, miközben csak az 1871-től 1940-ig tartó harmadik köztársaság köteteinek számítógépre viteléhez nagyjából 80 millióra lenne szükség. Így érthető, ha minden nemzeti büszkeség ellenére elfogadható kompromisszum lehet a Google feneketlennek tűnő kasszájának megcsapolása.