The library quarterly. – Chicago (Ill.), 1931-

91. (2021) 1., p. 52-63.

Az Egyesült Államokban 2019-ben a szerzők érdekképviseleti szervezete (Authors Guild) bejelentette, hogy szeretné a nyilvános haszonkölcsönzési jogot (Public Lending Right) érvényesíteni. A vitaindító felhíváshoz kapcsolódóan a cikk megvizsgálja az ausztráliai, kanadai és brit tapasztalatokat, amelyek több évtizedre nyúlnak vissza. A haszonkölcsönzési jog (a továbbiakban az angol rövidítéssel PLR) évente kifizetett szerény összegekkel nyújt kompenzációt a szerzőknek (esetenként a kiadóknak, fordítóknak és/vagy illusztrátoroknak) azért, mert műveiket kölcsönzik a köz- és időnként az iskolai könyvtárakban is. A szerzők ezt legtöbbször úgy tekintik, hogy azért kapnak díjazást, mert a könyvtári forgalmazás miatt kevesebb példányt adnak el műveikből; mások ezt a szerzők és általában a művészet támogatásaként fogják fel.

Az első PLR-rendszereket a skandináv országokban hozták létre az 1940-es években. Az Egyesült Királyságban 1979-ben, Kanadában 1986-ban, Ausztráliában 1974-ben született meg a vonatkozó jogszabály. A bevezetést megelőző kampányt mindhárom országban a szerzők és szakmai szervezeteik irányították, és a szövetségi kormányzat menedzselte. Minden ország PLR-rendszere eltérő, de közös vonás, hogy egyik említett országban sem várnak el a könyvtáraktól anyagi hozzájárulást (mint pl. Hollandiában).

Ausztráliában az Australian Society of Authors (ASA) vezette a kampányt. A könyvtárosok kezdetben kétségbe vonták, hogy a könyvtári kölcsönzésnek nagy hatása lenne a könyvek eladására. Ausztráliában a szerzők kompenzálása nem a kölcsönzések száma alapján, hanem a könyvtári példányok száma alapján történik. Sajátos módon a kiadókat is kompenzálják. 2000-ben bevezették az Educational Lending Right (oktatási haszonkölcsönzési jog) fogalmát, az iskolai és felsőoktatási kölcsönzés kompenzálása érdekében.

Kanadában a The Writers’ Association of Canada (TWAC) tűzte zászlajára a PLR-t. 13 évbe telt, mire a kanadai szerzők megkapták az első kifizetéseket. Kanadában sem a tényleges kölcsönzések számából indulnak ki, hanem a műveknek a könyvtári állományban való jelenlétéből. A könyvtárosok kételkedtek abban, hogy a könyvtári kölcsönzés miatt a szerzők anyagi érdekei sérülnének, mindazonáltal a könyvtáros egyesület támogatta a szerzők érdekképviseletét.

Az Egyesült Királyságban a könyvtárosok és a szerzők is nagyon harcosan léptek fel érdekeik védelmében. A könyvtárosok aggódtak, hogy a PLR anyagi hátterének biztosításához a könyvtári költségvetéseknek is hozzá kell járulniuk. Idővel megnyugodtak a kedélyek: kezdetben volt ugyan néhány panasz a könyvtári adminisztrációs költségek miatt, de ezek a későbbiekben megszűntek.

A PLR kérdése mindhárom országban keveset szerepel a szakirodalomban. A digitális katalógusok segítségével a szükséges állomány- és kölcsönzési adatok könnyen kinyerhetők. A PLR-rendszerek működtetése nem befolyásolja lényegesen a könyvtárosok napi munkáját. Kanada és az Egyesült Királyság kiterjesztette a PLR-t az elektronikus könyvekre is, Ausztrália készül erre. A PLR-rendszerek üzemeltetői mindhárom országban jónak ítélik kapcsolatukat a könyvtárakkal és munkatársaikkal. Az Egyesült Királyságban a PLR-rendszer 20 éves jubileuma alkalmából készült kötetben a könyvtárosok egyenesen elnézést kértek a korábbi heves reakcióikért.

A PLR bevezetésére készülve Amerikában három kérdéskörre összpontosítanak. Az egyik egy dilemma, hogy az elvesztett bevételek pótlásáról vagy a művészetek támogatásáról van-e szó. Az IFLA állásfoglalása (2005) kimondta, hogy téves feltételezés elvesztett bevételekről beszélni. Amikor valaki egy könyvtárban találkozik egy művel, az a mű beszerzésére ösztönözheti; egy 2011-es felmérés szerint a könyvtárhasználók fele vásárolt már így könyvet. A három vizsgált országban a PLR-rendszer megalkotásánál azt emelték ki, hogy a kormányzat a szerzőket segíti, a művészetet támogatja.

A második kérdés azzal kapcsolatos, hogy viszonylag csekély összegekről van szó. Kanadában például a maximális összeg 4000 dollárt tett ki, az Egyesült Királyságban 6600 font volt a maximum. A szerzők nagyobb díjazásban reménykedtek. Ausztráliában nincs megállapítva a díjazás legmagasabb összege, de a szerzők általában nem tartják bőkezűnek. Általános a vélekedés, hogy a PLR nem járul hozzá érdemben a szerzők megélhetéséhez.

A harmadik kérdéskör a PLR és a szerzői jog közötti összhang. (Egyedül Németország kötötte össze kifejezetten a PLR-t és a szerzői jogot.) Néhányan a PLR-t a nyilvános előadás jogához hasonlítják. Felvetődik továbbá, hogyan kell kezelni a hangoskönyvek, a filmek és más, előadásra alapuló műfajok esetében a PLR-t. A tudományos művek szerzőit eleve kizárják a PLR köréből, mert kutatási és publikálási kiadásaikat a felsőoktatási intézmények fedezik.

A felmerülő problémák ellenére ki lehet mondani, hogy a PLR kétségtelenül népszerű. A PLR-rendszerek működtetéséhez nagyon fontos a könyvtárosokkal való együttműködés; bevonásuk révén sikerült elérni, hogy a PLR ne legyen negatív hatással a könyvtárakra. Az Authors Guild tisztában van a könyvtárosok szerepének fontosságával, ezért elkötelezetten támogatja a közkönyvtárak finanszírozásának ügyét.

(Hegyközi Ilona)