Az idős általános iskolai tanárok aránya 24,8 százalékkal nőtt egy év alatt.
Magyarországon most az látszik, hogy az általános szegregációs mutatónk és az elit elkülönülésében is van egy törés 2012-13 körül: a meredek növekedés stagnálássá változik. A szegények elkülönülésének növekedésében mintha nem lenne változás, de az elit elszeparálódásának növekedése megáll – mondta el a G7-nek adott interjújában Hermann Zoltán, a KRTK Közgazdaságtudományi Intézet tudományos főmunkatársa, akivel a portál a gettóiskolák helyzetéről beszélgetett.
Hermann Zoltán az interjúban beszél arról, hogy a szegregált iskolába járás önmagában rontja a tanulói teljesítményeket és az esélyeket a sikeres továbbtanulásra. Ha egy szegregált iskolában tanuló és egy nem szegregált iskolában tanuló, más szempontok szerint viszont hasonló diákot hasonlítunk össze, akkor durván 3-5 százalékponttal lesz kisebb a középfokú végzettség, vagy az érettségi megszerzésének valószínűsége a szegregált iskolába járó diáknál.
A szakember beszélt arról is, hogy véleménye szerint a hazai szegregációs helyzet bonyolult, egy körkörös, önmagát erősítő folyamat. Úgy véli, azért ilyen erős a szegregáció, mert úgy érzékelik a szülők, hogy nagy az iskolaválasztás tétje és nagyok az érzékelt különbségek az iskolák között. Éles a verseny a jó iskolába és jó tanítóhoz kerülésért, és nagyon fontos, hogy milyen diákok járnak az iskolába. További probléma az is, hogy a magyar iskolarendszer nem tud mit kezdeni a problémás gyerekekkel, sok esetben nincs meg az iskoláknál és tanároknál az ehhez szüksége pedagógiai eszköztár.
Hermann Zoltán elmondta azt is, a szegregációs helyzetet az egyes iskolák külön nem tudják kezelni. Nem megoldás ugyanis szerinte, ha egy helyi iskolapiacról kiragadunk egy iskolatípust, és változtatásra kényszerítjük. A szegregáció problémáját úgy lehet kezelni csak, ha egy adott területen, adott iskolapiacon működő összes iskolát egy rendszernek tekintve próbálunk változtatni.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Ijesztő állatok jelenhetnek meg tömegesen a kertekben, de tilos bántani őket – videó
- Fontos tévhitet oszlatott el a Nyugdíjguru
- Erős ütőkártyát kapnak az androidos telefonok – bajban a mobiltolvajok
- Ma sem ússzuk meg szárazon: sokfelé várható zápor, zivatar
- Júliustól új, kötelező felszerelés kell az autókba
- Új szabály érvényes a kerítésekre