Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  

Miért hiszik el az értelmes emberek is a koronavírus-mítoszokat?

Mint az közismert, legalábbis az összeesküvés-elméletek alapján, a világ összes eddigi súlyos járványát egy nép, vagy egy ország szabadította rá a mit sem sejtő emberiségre - a zsidók a pestist, a kínaiak a huszadik század elején az USA nyugati partvidékén tomboló influenza-járványt, az AIDS-t pedig az amerikai imperialisták - egyáltalán nem meglepő, hogy a koronavírus "gyártói" szerepét is már többekre ráosztották a mindent tudni vélő álszakértők. Az viszont talán még mindig meghökkentő, hogy sok művelt és általában okosnak vélt embertársunk is beveszi, hogy Soros Györgynek biológiai laboratóriuma van Vuhanban, vagy hogy az 5G-hálózatok terjesztik a kórt, amelyet egyébként sok sós, illetve ecetes víz ivásával egyszerűen el lehet mulasztani. Több tudóst is megdöbbentett az értelmes emberektől nem várt viselkedés, s ezért megpróbálták megmagyarázni a jelenséget. Arra jutottak, hogy
- az inkább az intuícióikra, mintsem a logikus következtetésre hajlamos emberek ülnek fel leginkább az összeesküvés-elméleteknek. És persze az is sokat számít, hogy
- minél többször halljuk az álhíreket annál inkább hajlamosak vagyunk elhinni azokat. Az is kiderült, hogy
- ha ábrákat, vagy képeket is látunk a hamis magyarázatok mellett, akkor inkább hajlunk elfogadásukra.

Hírforrás: HVG Pártolói Hírlevél
2020. április 16.  •  Továbbküldöm a hírt
Link e hírhez:
http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=miert_hiszik_el_az_ertelmes_emberek_is_a_koronavirus-mitoszokat
legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról