Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  

1000 címből válogathatnak majd a könyvtárosok -- 40% klasszikus és kortárs szépirodalom

A könyvkiadók és az írók képviselői is helyet kapnak a Márai Program kiadványlistáját összeállító Márai Testületben, így rövidesen elindulhat a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) nagyszabású könyvszakmai projektje ?- jelentették be a megállapodásban részt vevő szervezetek képviselői hétfőn, az Oktatási és Kulturális Minisztériumban (OKM). Hiller István tájékoztatása szerint a Márai Programban részt vevő könyvtárak egy 1000 címet tartalmazó, folyamatosan frissülő listáról rendelhetnek, amely 2010-ben 40 százalékban klasszikus és kortárs szépirodalmat, illetve gyermek- és ifjúsági műveket, 60 százalékban tudományos és szakkönyveket, valamint ismeretterjesztő kiadványokat és kézikönyveket tartalmaz; a listán a magyar szerzők prioritást élveznek majd.
Mint Harsányi László, az NKA elnöke elmondta, a rendelkezésre álló 1 milliárd forintból 900 milliót biztosítanak új kötetek rendelésére, a fennmaradó 10 százalék elsősorban a program promócióját és az olvasáskultúra népszerűsítését szolgálja majd. Az utóbbi esztendőkben a hazai könyvtárak évi 3 milliárd forint körüli összeget fordíthattak könyvbeszerzésre ?- érzékeltette a projekt jelentőségét.
-- Kommentár a Könyvtáros.com-on: Kiadói portalanítás

legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról