SzavazásKönyvtáros utánpótlás - mennyiség
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
A Biblia személyes mű; a könyvtárban inkább magyarázatai vannakA római katolikus egyház a hagyományok szerint ezen a vasárnapon ünnepli a Szentírás vasárnapját. Ezen a napon a hívek fokozott figyelemmel fordulnak a Biblia felé, melyet a templomokban központi, jól látható helyre tesznek. -- Furcsának tűnhet, de a könyvtárak polcain általában nem találni eredeti Bibliát, csak képes, fogyaszthatóbbá tett változatokat -- tudtuk meg Czupi Gyulától, a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár igazgatójától, aki személyes élményeiről is beszélt.
-- Már kisgyermekként találkoztam a Bibliával -- szögezte le. -- Később, bölcsészként még többet foglalkoztam a Nagy Könyv tanulmányozásával, s magam is meggyőződhettem arról, hogy európai, nyugati civilizációnk tényleg benne gyökerezik: szabályaiban, motívumaiban, s abban, ahogy képileg megjeleníti a világot. Érdekes, hogy a könyvtárakban ma nem nagyon van jelen a Szentírás, viszont vele foglalkozó, értelmező, szövegének valamely részére utaló könyv rengeteg található polcainkon. Ez azért fordulhat elő, mert a Biblia alapvetően saját könyv, nem szokás kölcsönbe olvasni. A könyvtárigazgató rámutatott: még azoknak is példaértékű tanítás a Biblia, akik számára nem szent a szövege. Ugyanis keretet ad az életnek, továbbá fogódzót, tartást a mindennapokban. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |