Finlay és Bates a börtönök és könyvtáraik között feszülő konfliktust akként ragadják meg, hogy a bebörtönzés szükségszerűen korlátozza az egyén szabadságát, magánéletét és autonómiáját, azt a három összetevőt, amelyek egy hatékony könyvtár működéséhez elengedhetetlenek. A kérdés tehát adott: képesek-e a börtönkönyvtárak ezen a konfliktushelyzeten felülemelkedni és a fogvatartottak rehabilitációját is szolgáló szolgáltatást nyújtani?

Az 1960-as, illetve 1970-es években polgárjogi megmozdulásoktól vezérelve néhány fogvatartotti csoport (például Kaliforniában) kidolgozta azt a "könyvtárpolitikát" is, amelyben azonos kiadványokat követeltek, mint ami a szabad társadalomban rendelkezésre állt. A fogvatartottak ugyanis a könyvekre és az olvasásra akként tekintettek, mint az önfelszabadítás eszközére, és úgy vélték, joguk van ahhoz, hogy azt olvassanak, amit szeretnének. Ez az időszak így a börtönkönyvtárak munkájának újradefiniálását is jelentette különböző bírósági döntéseken keresztül.

... E projekt eredetileg a fogvatartottak olvasási készségének javítását célozta, de hamar felismerték, hogy a bebörtönzött apáknak segítségre van szükségük a gyermekeikkel való kapcsolattartás terén is. Így alakult ki a "Törjük át a rácsokat könyvekkel!" elnevezésű program, amelyben például azok az apák, akiket gyermekeik nem tudnak meglátogatni, egy videófelvételen, DVD-n olvashatnak fel mesét gyermekeiknek, amely felvételeket a gyerekek postai úton kapják kézhez.