SzavazásKönyvtáros utánpótlás - mennyiség
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
A cigányok miattam kezdtek el színházba járniMiczura Mónika világzenei énekes: - Tizennégy éves voltam, amikor az énekkarvezetőm elküldött a Békéscsabai Jókai Színház Twist Olivér című musicaljének szereplőválogatására. Az egyik árva gyerek szerepét játszottam, és sokat énekeltem is benne. A cigányok miattam kezdtek el színházba járni. Addig azt hitték, nekik oda be se lehet menni. Nagy részük akkoriban gyárakban, építkezéseken, földeken dolgozott, a többiek piacoztak. Tudom, hogy sokat jelentett a megye cigányságának, ami velem történt. Az igazgatónő és a irodalomtanárom bátorítottak, hogy jelentkezzek a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalom-dráma tagozatára, ők indítottak el ezen az úton. Az egyik Gimi Ki Mit Tud?-on énekeltem először színpadon tradicionális cigánydalokat, hatalmas siker volt. 17 évesen költöztünk fel Budapestre. Megtudtam, hogy itt is létezik cigányklub középiskolásoknak, ennek köszönhetően hallott rólam Balogh János és Zsigó Jenő, az Ando Drom folklór zenekar alapítói. Egy évet játszottam velük, majd négyet kihagytam, amikor a lányom született, aztán visszatértem a csapathoz, és hat éven át dolgoztunk együtt. Bejártuk egész Európát, és ez idő alatt számos hazai és külföldi zenekar lemezein énekeltem.
|
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |