SzavazásMennyiben látod eredményesnek az Országos Könyvtári Napokat?
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
A fikció olvasásának állapota és jövője - érzékenységSzürreálissá vált a világ - többek között erről beszélt szombat délután Olga Tokarczuk lengyel író, amikor átvette Stockholmban az irodalmi Nobel-díjat
Azt mondta, hogy az emberi civilizáció sorvadóban van, és ez az irodalom jövőjét is veszélyezteti. Annak ellenére érzékel válságot, hogy első ránézésre az irodalom remekül van: soha ennyi könyv nem jelent meg, és soha ennyi író nem adhatott ki könyvet, óriási könyvfesztiválok és könyvvásárok követik egymást szerte a világon. Mégis úgy érzi, hogy valójában csak a zaj lett nagyobb, és az irodalom lényege elveszőben van. Előadása végén mondta csak ki, hogy mi tűnik el éppen az orrunk előtt: az érzékenység. Két jelenség változtatja meg éppen alapjaiban a történetmesélés módját. Az egyik a szubjektivitás diadala. A másik, hogy kiveszőben van az univerzális látásmód. Tokarczuk arra figyelmeztetett, hogy az élet események sorozatából áll össze, és ha ezeket az eseményeket nem lehet érvényesen elmesélni, akkor azokat megérteni sem lehet. Az irodalom lényege Tokarczuk szerint az az intellektuális és érzelmi hatás, amikor az olvasó a történet szereplőinek motivációit és kalandjait beépíti a saját tapasztalatai közé, és ettől jobban megérti a világot és önmagát. Az irodalom úgy keresi szerinte az igazságot, hogy a legfontosabb kérdése a "miért". Az igazi író ugyanis összefüggéseket mutat meg, szintetizálja a világ jelenségeit, azzal, hogy párhuzamosan több nézőpontot is átél - jelentette ki Tokarczuk. Ha ennek a rendszerszintű gondolkodásnak a képessége elveszik, akkor mechanikussá és brutálissá válik az élet - figyelmeztetett. Ezért van szükség érzékenységre. Az íróknak érzékenyeknek kell lenniük, hogy az összefüggéseket ábrázolni tudják, és ezt az érzékenységet olvasókban feltámaszthassák. Érzékenység nélkül nincs lelkiismeret, nem vesszük észre, hogy a sorsunk közös, és érzékenység nélkül nincs megértés és empátia sem. Az irodalom ezt az érzékenységet erősíti az emberekben, és katasztrófához vezet, ha ez a képesség eltűnik a világból - üzente Tokarczuk. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |