SzavazásMennyiben látod eredményesnek az Országos Könyvtári Napokat?
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
A szövegértés fejlesztése segít a matematikában isHVG: Miért kíséri olyan sok szorongás és frusztráció a középiskolai matekfelvételit?
Kosztolányi József, a tavaly Rátz Tanár Úr-életműdíjjal kitüntetett, idén 60 éves szegedi szakember: - Mert a szülők, bár a lehető legjobb szándékkal, túl nagy tétet állítanak a gyerekek elé. Úgy érzik, mintha minden ezen múlna. A másik gond a szövegértés, amivel lényegesen csehebbül állunk, mint magával a matematikával. Magyarországon és vele együtt a régi keleti tömb országaiban sokáig dominált a "tiszta" matematika oktatása, amelyen azt értem, hogy a feladatok zöme a matematika nyelvén volt megfogalmazva. Legalább két évtizede már a kerettantervek és érettségi követelmények összeállítói ügyelnek arra, hogy az érettségin a pontszám minimum 40 százalékát valódi szövegbe ágyazott matematikai problémák megoldásával lehessen elérni. Közben viszont a szocializációs hatás ez ellen dolgozik. Gondoljunk csak a mindent elárasztó rövid szöveges üzenetekre és emotikonokra, amelyek miatt a fiataloknak már egy másfél soros szöveg összeolvasása is megterhelő lehet. Tanár szakos hallgatóknak az egyik előadásomon a matematikai szövegek elemzése a téma. Ott arra biztatom a leendő kollégákat, hogy a tantestületben vegyék majd fel a kapcsolatot az adott osztályok magyartanáraival, és matematikai szövegeken is végezzenek nyelvtani mondatelemzést a diákokkal. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |