SzavazásKönyvtáros utánpótlás - mennyiség
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
A városi könyvtáraknak kávét és süteményt kell kínálniukAz Egyesült Államokban lassan a városi könyvtárak is arra kényszerülnek, hogy hasonlóan a könyvesboltokhoz kényelmes karosszékeket állítsanak az olvasókba, és kávét, süteményt kínáljanak a betérőknek. Mindezt azért, hogy így emeljék a könyvtári látogatást társadalmi eseménnyé. Egy nemrégiben a Kulturális- Sport és Média Minisztérium által nyilvánosságra hozott, 10 éves dokumentum szerint nagy szükség lenne a könyvtárak esti és vasárnapi nyitva tartására, és arra is, hogy az alkönyvtári hálózatot újjászervezzék. A reformokra szükség van, még annak ellenére is, hogy a könyvtárak mindig is hatalmas támogatottságot élveztek. Az utóbbi években azonban népszerűségük jelentősen visszaesett. Pedig hivatalos források szerint több ember jár könyvtárakba, mint focimeccsekre vagy moziba. A csökkenő tendencia megfékezésére az új típusú fiókkönyvtárakban webszerkesztő és egyéb IT tanfolyamokat is szerveznének. Az effajta kezdeményezéseket persze a konzervatív könyvtár-pártiak ellenzik. Szerintük ugyanis a könyvtáraknak tanítás utáni leckeköröket és nyári olvasótáborokat kellene szervezniük. (KE)
Hírforrás:
The Independent, 2003. 02.10., link
2003. február 19. • Továbbküldöm a hírt Link e hírhez: Régebbi hírforrás(ok): The Independent, 2003. 02.10., link |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |