SzavazásKönyvtáros utánpótlás - mennyiség
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Az apákat is hívd könyvtári foglalkozásra
Címkék: használó (gyerek, fiatal) | gender (2017.06-) | felmérés | tudásstratégia (2015.05-) | rendezvény használók számára | könyvtár, gyerek- | játék (2020-) |
Érdemes minél inkább bevonni az apákat a gyerekek életébe. Előnyt jelenthet a legkisebbek számára az iskolában, ha az édesapjuk korábban sokat rajzolt velük, olvasott és mesét mondott nekik, társasjátékoztak, sportoltak vagy akár énekeltek együtt - állítják a Leedsi Egyetem kutatói. A szakemberek közel ötezer angliai, anya-apa-gyerek háztartásból álló reprezentatív minta adatait elemezték, 2000 és 2002 között született gyerekek életét nyomon követve.
Kiderült, hogy azok a háromévesek, akikkel sokat foglalkozott az apukájuk (is), ötéves korukban jobban teljesítettek a többieknél, az ötévesekkel történő apai törődésnek köszönhetően pedig a gyerekek jobb eredményeket értek el az iskolában hétéves korukban. Természetesen az anyai nevelésnek is van hatása, ez azonban elsősorban a szociális viselkedést és az érzelmeket befolyásolja. A brit kutatók szerint az "apaidő" inkább a tanulási sikerekkel függ össze, ami azt mutatja, hogy az apukák valami mással járulnak hozzá a gyerek fejlődéséhez. A kutatók komoly statisztikai módszereket alkalmaztak a különböző változók közötti kapcsolatok felderítésére. Ellenőrizték a gyerek nemét, etnikai hovatartozását, társadalmi-gazdasági helyzetét, testvéreinek számát, korábbi óvodai nevelését, az apa életkorát stb. Az apai odafigyelés gyakorlatilag minden gyereknek segített, etnikumtól vagy társadalmi-gazdasági helyzettől függetlenül. Az nemigen számított, mikor voltak együtt a gyerekeikkel, a hétköznap és a hétvége egyaránt megfelelő időszak volt.
Hírforrás:
HVG (11. sz.) / térítéses tartalom
2024. március 19. • Továbbküldöm a hírt Link e hírhez: |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |