SzavazásKönyvtáros utánpótlás - mennyiség
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Az egészségügy átalakítása - szintén erőből
Címkék: analógia | átszervezés, racionalizálás | irányítás, mérés, szabályozás | szakmai szintű irányítás | szervezés, szervezeti kérdések | szervezeti kultúra |
A Belügyminisztérium által társadalmi vitára bocsátott javaslat alapvetése, hogy az egészségügyi rendszer problémáira erőteljes centralizációval lehet érdemi választ adni. Ugyanakkor a szervezési problémák mellett a finanszírozás alacsony szintje is jellemző az egészségügyre, és ez utóbbira nem ad választ az elképzelés. A magyar GDP 5,5%-át költi az egészségügyre, miközben Nyugat-Európában ez az arány 8%, azaz százalékban mérve is van lemaradásunk, nem beszélve a nominális különbségről.
A szervezési problémákra adott válasz Rékassy Balázs szerint a Belügyminisztérium filozófiájából eredő centralizációs kísérlet. Ennek legfőbb problémája, hogy egyoldalú és nem stratégiai jelentőségű. Azaz hiányzik belőle a vízió, annak kifejtése, hogy milyen egészségügyi rendszert tart kívánatosnak a kormányzat, és nem szól a magánegészségügy és a közellátás szétválasztásáról, illetve azok egymáshoz való viszonyáról. ... Kistelepülések esetében ugyanakkor a fő gond az, hogy nem lehet találni orvost, aki elvállalja az adott települést. Ezeket az eseteket a földrajzi távolságok miatt nem lehet kezelni a körzethatárok bővítésével. Rékassy szerint nyugat-európai példák alapján ilyenkor pályájuk elején lévő orvosok lakhatásának támogatásával tudnak kistelepüléseken háziorvosi ellátást biztosítani. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |