Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  

Az Egyetemi Könyvtár nem zár be – csak átalakul

Elterjedt a hír, hogy megszűnik az ELTE központi könyvtára. Valójában csupán az átalakítás és a megújulás szándékával zárták be ideiglenesen a „nagyolvasót”. A modernizációs törekvések hátterében azonban nemcsak a látogatói szokások és igények változása, hanem a pénzhiány is áll: elsősorban a kevesebb intézményi és állami támogatás tette szükségessé a kreatív átszervezést. A könyvtár főigazgatója, Szögi László cáfolta azokat a híreket, miszerint véglegesen bezárnák az olvasótermet, és báltermet alakítanának ki a helyén, de hozzátette, hogy az átalakítási tervek részben valóban az egyetem idei költségvetési megszorításainak ellensúlyozását szolgálják. A vezetőség kényszerű döntésének legfájóbb pontja a könyvtár dolgozói létszámának csökkentése mellett az, hogy az intézmény – és a többi, a karoktól független szervezeti egység – folyóirat-rendelését bizonytalan időre meg kellett szüntetni. A könyvtárat ez súlyosan érinti, hiszen Magyarországon egyedülállónak nevezhető folyóirat-állományából 309-et csak itt olvashattak a látogatók, kétszáznál is több volt az olyan lapok száma, amelyeket legalább ötven éve rendel a könyvtár, és közülük néhány majd kétszáz éve járt folyamatosan.

Régebbi hírforrás(ok): link
legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról