"Az év fiatal könyvtárosa" cím különdíjasával, Bessenyei Ágnessel beszélgettünk a könyvtáros szakma izgalmairól, a Nemzeti Színház 1800-as éveinek szövegkönyveiről, a példányokban felbukkanó firkákról és a digitalizálásról.
B.Á.: ... eleinte sajtóanyagokat rendeztem, és napi négy órában elláttam az olvasószolgálatot. Ez utóbbit a mai napig nagyon szeretem. Ám hamarosan kiderült, hogy a szövegkönyvtárat gondozó kolléga nyugdíjazása után nincs, aki átvegye a feladatait, elkezdtek felgyűlni a katalogizálatlan anyagok. Évtizedekkel a rendszerváltozás után is kerültek be a színházaktól újabb dokumentumok, amelyet az intézmények nem tudtak tovább tárolni. Megkaptuk a Budapest Bábszínháztól az Állami Bábszínház teljes anyagát, hozzánk került a József Attila Színháztól 2001-ig minden dokumentáció és számos kisebb anyag. Megtanítottak szövegkönyvet katalogizálni, és azóta én foglalkozom ezzel.
Kultúra.hu: Mennyi időt szán egy-egy szövegkönyvre?
B.Á.: Egy-két napnál többet nem tudok. Ha elakadok, félreteszem, megjelölöm a magam számára, de sokat nem szöszmötölhetek, hiszen hatalmas anyagról van szó. Előfordul, hogy valami hiányos adatokkal kerül be a katalógusba. Ha bejön új anyag, ellenőrzöm, nem segíthet-e ezek feltérképezésében. Volt, hogy olvasónk szólt: ő tudja, ez honnan van. Utánajártunk, igaza volt, így kiegészítettük az anyagot. De nekünk az a feladatunk, hogy a kutatók számára áttekinthetővé, kereshetővé tegyük a dokumentumokat, nem írunk színháztörténeti kutatást minden példányról. Már ez is nagyon babra munka: másfél év alatt 300 szövegkönyvet sikerült katalogizálnom.