SzavazásKönyvtáros utánpótlás - mennyiség
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Az informatika diktálja már az üzleti modellt! A könyvtáraknak isMa már az informatika nem kiszolgálja az üzletet, hanem legtöbbször alapja az új üzleti modelleknek, mondhatom akár azt is, maga az üzlet. Így azoknál vannak, lesznek nagy hiányosságok, akik nem tanulnak informatikát, hanem csak közgazdaságtant, csak jogot, vagy csak mezőgazdaságot, és még ezer másik dolgot fel lehetne sorolni. Nekik is meg kell érteniük már a felsőoktatás legelején az informatika fontosságát és a friss trendeket, hogy milyen technológiák használatával lehetnek jobbak választott szakterületükön. Ne csak arról legyen szó egy borászatnál, hogy a szőlőt miként kell megkapálni és permetezni, hanem azokról az informatikai megoldásokról is, amelyekkel egyszerűbbé, gyorsabbá, versenyképesebbé tudják tenni ezeket a tradicionális folyamatokat. Gyanítom, hogy egy kertészeti képzésen nem igazán foglalkoznak a big data trendekkel.
Ezt a fajta gondolkodásmódot kell bevinni minden szakképzésbe, felsőoktatási képzésbe, mert így születnek majd olyan ötletek, amikbe érdemes befektetni. Akkor nem csak öt évente születik egy-két jó magyar startup, akiről érdemes megemlékezni, hanem lesz minden évben tizenöt. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |