Az OPAC-ok ideje jelenlegi formájukban lejárt -- olvashatjuk a Könyvtári Figyelő 2006/4. számában Dippold Péter írásában (Merre tovább, katalógus). A szerző szemléletváltást sürget. A katalogizálás jelen gyakorlata ugyanis nagyon költséges, emellett helyi igényekre összpontosít, a katalógusok használata túl bonyolult, keresőfelületük döntően korszerűtlen. Nem csoda tehát, hogy a használók a webet, és annak felületét kedvelik. A cikk a long tail jelenséget veszi alapul: 'a virtuális kereskedések bevételeinek jó részét nem a nagy tömegben terjesztett, de korlátozott féleségű népszerű árucikkek (pl. sikerfilmek, bestsellerek, slágerek) adják, hanem az egyszerre kevesebb ember érdeklődésre számot tartó, ugyanakkor az aktuális divatos cikkeknél sokkal többféle egységek eladása.' Ezt a sok, de egyenként kis forgalmat generáló egységek halmazát nevezik long tail-nek -- fordítsuk a képzeletbeli diagram elnyúló szakaszának. Felettébb biztató, hogy a szerző az elnyúló szakasz modelljét a könyvtárak számára is relevánsnak tekinti. Ugyanis a könyvtár -- elvileg -- megint optimális helyzetben lehet. Ha tud élni még meglévő pozíciójával. A cikk idézi az OCLC elnökhelyettesét is, miszerint a könyvtári katalógusban sem elegendő csak megjeleníteni, hanem hozzáférhetővé is kell tenni a dokumentumokat (vö.: Google Scholar, Amazon.com). Hozzáteszem: az internethez szokott mai fiatalnak kifejezetten bosszantó, ha a katalógus-képernyőn keresztül nem jut el a dokumentumhoz (tehát rendszeresen bosszankodik). Az OPAC-ok ideje jelenlegi formájukban tehát lejárt. Menteni persze érdemes még a menthetőt. A szerző javallata: átjárható és közös katalógusok, a költség--haszon szempont alkalmazása, együttműködés a könyvszakmában, és mindenekelőtt: szemléletváltás. 'A katalogizálás jövője attól függ, hogy hivatásból ipari tevékenységgé válik-e' -- idézi Alan Danskint, a British Library vezető munkatársát.