A bizalom szintje alapvetően határozza meg a szervezet versenyképességét. Feltérképezhető kérdőívek segítségével (no persze, nem direkt kérdésekkel). Megnyilvánul az emberek közötti közvetlen viszonyban, de pl. a terek elrendezésében is. A könyvtárlátogatónak azonban csak ritkán tűnnek fel a különbségek, legfeljebb néhány könyvtárba járónak. Alapvetően a könyvtárakra is igaz: ha Kőszegen kirakok házam elé egy kosár uborkát és egy perselyt, lassan elfogy az uborka, megtelik a persely. A nyugati határszéltől távolabb más eredményt hozhat e gyakorlat. Párhuzam: van olyan nagy közkönyvtár, ahol a használói és a személyzeti terek között nincs éles határ. Elvileg az olvasó betévedhet a szolgálati térbe is -- bár ilyen a gyakorlatban nem fordul elő. Van, hogy tehetős nagykönyvtárban a könyvtáros egyik helyiségből a másikba elektronikus azonosítás után mehet át, miközben vannak számára elzárt terek is. (Egy pillanatra gondoljuk át a két megoldás emberi és anyagi ráfordítása közötti különbséget!).
Másik, sarkított példával: ellopták a wc-ből a papírt, ezért nem érdemes újat raknunk "ezeknek". Azaz: már magunk rontjuk le a szolgáltatás szintjét. Később már rutinból nem teszünk ki (esetleg hazavisszük magunknak, tehát a lopás lopás marad, csak mi követjük el).
A biztonsági intézkedések szintje előremutató (prediktív) hatású is: a szigorúbb környezet bizalmatlanságot jelezve negatívabb magatartásra késztethet (negatív predikció), a nagyobb bizalom viszont együttműködőbb - és persze olcsóbban működő - rendszert (pozitív predikció). Rajtunk áll, milyen irányban fejlesztünk. (MG)