SzavazásKönyvtáros utánpótlás - mennyiség
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Depresszió mellett szélütés, alvásszavar, reuma ellen is: olvasásElsősorban a depresszió kezelésében tartják sokan hasznosnak ezt a módszert (kivéve a súlyosabb eseteket). De ilyenkor sem feltétlenül vidám olvasmányokra van szükség -- magyarázza a bölcsész-, tanári és orvosi diplomával, továbbá három évtizedes gyakorlattal rendelkező, Salzburgban orvosként dolgozó Hász Erzsébet biblioterapeuta. A derűs írások ugyanis provokatívan hatnak egy depressziósra, mert az illető kizárva érzi magát a vidámságból, a reménykedő magatartásból. Vigyázni kell azonban a komorabb hangvételű történetekkel is. Egy komolyabban depressziós beteggel nyilván nem tanácsos például Goethe híres levélregényét, az 1774-es megjelenését követően öngyilkossági hullámot elindító Az ifjú Werther szenvedéseit olvastatni.
Nemcsak a depresszió kezelhető eredményesen biblioterápiával; például demenciás vagy szélütéses betegek állapotán is sikerült már javítani vele. Eredményesen alkalmazzák pánikbetegség, fóbiák, továbbá alvás- és magatartászavarok kezelésére is. Angliában pedig a The Reader (Az olvasó) nevű szervezet tagjai arról számoltak be, hogy reumás betegek fájdalmait tudták csökkenteni a módszerrel. Másként lehet hasznos a terápia elítéltek körében. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |