Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  

Egyre nehezebb gyereknek lenni - hogyan segíthetne a könyvtár?

Milyen volt gyereknek lenni 2023-ban? Az idén 8. alkalommal megjelenő gyermekjogi jelentés erre a kérdésre keresi a választ több, mint 90 oldalán át. A jelentés elkészítéséhez öszegyűjtöttünk minden elérhető adatot, információt, kutatást és publikációt, amelyekből kirajzolódnak a nagy folyamatok és a kisebb, gyerekek egy-egy csoportját jellemző helyzetek is. Bár a jelentés sok nehéz témát dolgoz fel, de mindenképp érdemes elolvasni, hiszen így egy pontosabb képet lehet kapni a gyerekek jelenlegi helyzetéről és fontos, elgondolkodtató adatokat és trendeket lehet megismerni.

2023-ban elképesztően nehéz volt gyereknek lenni és gyereket nevelni. Az infláció miatt minden kiadás közel ötödével többe került a családoknak, miközben a gyerekekre egyre többet kellett költeni az egészségügyben, az oktatási rendszerben, és a képesség-fejlesztéseknél is. Ennek fő oka, hogy az ingyenes, helyi szolgáltatások sok helyen már nem elérhetőek vagy nem megfelelőek.
Tünetek:
- Korlátozott óvodai férőhelyek
- Akadozó egészségügyi ellátás
- Krónikus betegséggel küzdő iskolás gyerekek
- A gyerekek átlagosan kevesebbet aludtak 2023-ban mint 2018-ban
- Romló egészségkárosító magatartások
- Mentális problémák egyre nagyobb számban fordulnak elő
- Jelentősen több gyermekpornográfiai áldozat. (Hintalovon Alapítvány)

A könyvtár feladata a használóinak stratégiai céljait támogatni.

legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról