SzavazásMennyiben látod eredményesnek az Országos Könyvtári Napokat?
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Egyszerűen kiszűrhetőek az álhírek? - Valós időben szűrő szoftver készül
Címkék: alkalmazás, szoftver | innováció, szolgáltatásfejlesztés | kritikus / kritikai olvasás, gondolkodás (2013-) | rendezvény használók számára | tájékoztatás (virtuális) |
A Full Fact olyan szoftvert fejlesztett, amely képes valós időben megmutatni, ha a médiában valaki nem mond igazat. Nem csoda hát, hogy vannak pártok, melyek úgy gondolják: ezt nem szabad szó nélkül hagyni. Az eszközt már tesztelik a briteknél, angol nyelven már novembertől jöhet az éles üzem.
A céget első körben 500 ezer dolláros befektetéssel alapította két milliárdos - az eBay létrehozásában is részt vállaló Pierre Omidyar, valamint az ember-akitől-csak-a-rózsafüzér-védi-meg-a-világot: Soros György. A cég októberben kezdte meg a szoftver tesztelését, novembertől pedig - angol nyelven - már élesben működhet a hazugságot kiszűrő program. A szoftver lényege, hogy a vizsgált szöveget az elérhető hivatalos adatbázisok tartalmával veti össze, hogy az ott fellelhető információk alapján eldöntse, valós információt hallunk-e vagy az adott képviselő szeretne nagyot mondani. Példának okáért ha valaki 1 millió új, megteremtett munkahelyről beszél, akkor a szoftver automatikusan leellenőrzi az elérhető foglalkoztatási adatokat, és rögtön jelzi, ha az állítás nem egyezik meg a valósággal. Sőt, a program nemcsak az állítások valóságtartalmát állapítja meg, de az adatbázisokból dolgozva a bizonyítékokat is elénk tárja, tehát azt, hogy miért igaz vagy hamis az, amit a beszélő állít. (HVG) Az ATV adásában Vadász Pál nyilatkozik. (YouTube) |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |