Folytatva megkezdett link sorozatunkat, úgy tűnik, a szegény használókkal való eredmény sokkal nagyobb érték és befektetés, mint a "problémamentes" középosztállyal foglalkozás. (MG)
Ahogy az erőszak és az elhanyagolás, a nyomor is olyan veszélyforrás, ami jól mérhető biológiai változásokat idéz elő. A tartós nélkülözésből fakadó szélsőséges bizonytalanság azonban sokszor halálosabb méreg mindennél, hiszen (főleg, ha beleszületik valaki) szinte mindig krónikus stresszt okoz, ami egy láncreakciót indít be. A szervezetben állandósul a stresszhormon, vagyis a kortizol jelenléte, ez hatással van például a hippokampuszra, amely az érzelemszabályozásért felel, de átprogramozza a végrehajtási funkciókért, a memóriáért és a döntéshozásért felelős agyterületeket is. A krónikus stressz tulajdonképpen "lefagyasztja az agyat", inkapacitál: kevesebb szürkeállományt termel a frontális lebeny, ez pedig az olyan kognitív funkciókat látja el, mint a problémamegoldás, a tervezés vagy a szervezés. Ami még rosszabb, az agynak ez a kémiai berendezkedése olyan pszichés betegségeket okoz, mint a depresszió, skizofrénia vagy a szorongás, hajlamosabbá tesz a függőségekre is. A megemelkedett kortizolszint gyakran áll a túlsúly, a magas vérnyomás, magas vércukorszint, keringési betegségek és károsodott immunrendszer hátterében is.
Nyomorúság és gondolkodás viszonyrendszerében meghatározó jelenség az úgynevezett "scarcity mindset", vagyis az agy "szűkösségi üzemmódja", amely egyébként nem csak a szegénységben élőknél alakulhat ki.
Ez egyfajta kényszer- és hiányvezérelt beállítódás, azt jelenti, hogy valaminek az égető hiánya miatt kizárólag a közeli, jelenbéli, "az orrunk előtt lévő" problémákra tudunk koncentrálni. Ebben az állapotban olyan döntéseket hozunk, amelyek hosszú távon a kárunkra vannak.