SzavazásKönyvtáros utánpótlás - mennyiség
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Felavatták a Tini zónát a szolnoki Verseghy könyvtárban
Címkék: használó (gyerek, fiatal) | könyvtár, gyerek- | könyvtár, köz- | könyvtári tér, enteriőr | Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény, Szolnok |
Immáron minden korosztálynak közösségi térként szolgál a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény ugyanis kedden ünnepélyes keretek között megnyitotta kapuit a "Tzóna", azaz Tini zóna a könyvtár gyerekrészlegén. A több mint 9 millió forintból létrehozott közösségi teret a gyermekrészleg fölött, galériaként alakították ki, melyet a megnyitót követően rögtön birtokba vehettek a fiatalok.
"Ezennel kinyitunk egy újabb kaput a jövőbe, hiszen az átalakított ifjúsági részlegünk annyira népszerűvé vált, hogy egyre több fiatal kezdte felfedezni azt" - fejtette ki a megnyitón Czakóné Gacov Katalin intézményvezető. "Az ifjúsági részlegünk leginkább középiskolásokat szolgál ki, a gyermekrészleg pedig a kisebbeket, így a felcseperedő tiniknek már nem jutott hely, ezért támadt az ötletünk, hogy saját költségvetésünkből hozzunk létre egy Tzónát." A helyiség több közösségi élménynek adhat otthont, melyek közül a társasjátékozás, filmnézés és számítógépes játékokkal való megismerkedés is helyet kapott a galérián. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |