SzavazásMennyire kell befogadással foglalkoznunk könyvtárosként?
KIT hírlevél évfolyamok2026
|
Félezernél is több titkos kormánydöntés, csak tavaly
Címkék: információforrás (tájékoztatáshoz) | jog, külső szabályozás általában | információ (elmélet, politika) | információ-visszatartás | szervezeti kultúra |
A kormány döntéseinek csak a felét ismerhettük meg tavaly, mivel majdnem minden közzétett kormányhatározatra jutott egy másik is, amit kifejezetten elrejtettek a nyilvánosság elől. Ilyen döntésből félezernél is több volt 2025-ben, némelyik akár 90 évig titokban maradhat. Ám, ha Tisza-kormány alakul, többjük nyilvánosságra kerülhet.
"Ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok" - könnyű lenne megfogadni Orbán Viktor szállóigévé vált, diplomatáknak szóló instrukcióját, csak hát alig-alig tudni, mit csinál, amire figyelni kellene. Tavaly például kétnaponta három olyan döntést is hozott az Orbán-kormány, amit nem közölt a nyilvánossággal, mert direkt titokban akarta tartani őket. Nem nyilvános, illetve évtizedekre kifejezetten titkosított kormányhatározatból 2025-ben 546 született, ami 38 százalékkal több, mint 2024-ben - derült ki a HVG közérdekű adatigénylésére kapott kormányzati válaszból. A félezernél több döntés az összes tavalyi kormányhatározat 48 százaléka, mert a Magyar Közlönyben másik 596 kormányhatározat megjelent - sokan azt hiszik, az az összes, pedig ez csak az összes tavalyinak a fele. A Magyar Közlönyben nem olvasható félezernél több döntés között van 27, még ezen belül is különleges kormányhatározat. Ezeket tehát sehol nem tették közzé, és még a kabinet tagjain kívül is csak egy nagyon szűk kör ismeri a tartalmukat, de senki sem beszélhet róluk, mert azzal több év börtönbüntetést kockáztat. Az ilyen, úgynevezett háromezres kormányhatározatoknak címük, tartalmuk is titkos. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
Hírlevélről
A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
| impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |