SzavazásKönyvtáros utánpótlás - mennyiség
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Felturbóztuk a komolyzenei előadás-sorozat közönségét
Címkék: marketing | hatékonyság | Ady Endre Kulturális Központ és Könyvtár, Nyergesújfalu | rendezvény használók számára |
A kulturális stand-up egy olyan előadás, ami közben a hallgatóság szórakozva tanul. Ennek egyik képviselője Bősze Ádám zenetörténész, zenei antikvárius, aki 2008 óta a Bartók Rádió műsorvezetője. 2017 nyarán mutatta be az első magyar zenei standupot #Szeretnekahallgatók címmel, amelyet a Bőszekund című második sorozat követett.
A 7300 lelkes Nyergesújfalu Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtára a világjárvány lecsengése után, 2021-ben hívta meg Bősze Ádámot. Az előadást kb. 100 fő befogadására terveztük. A látogatók száma viszont kb. 20 fő volt. Ők azonban sokáig emlegették a számukra sikeres előadást. Nem csüggedve szervezőként, 2022-ben Bőszét ismét betettük a programba. A helyszínként választott parkba a jó időben az előző évi vendégek háromszorosa érkezett. A harmadik előadás már 2023 nyarán, júniusban volt teltházzal, amit aztán egy negyedeik követett 2023. augusztusában, szintén teltházzal. Tehát igen rövid idő telt el a két utolsó előadás között, mégis meg tudott telni az augusztusi is. A sikert 100 fős teltház jelezte. Az eredményt feltehetően az alábbiak együttes hatása hozta meg: - professzionális előadó - következetes ismétlés (az ún. ismertségi hatás kihasználása: az emberek vonzóbbnak ítélnek egy olyan dolgot, amelyről korábban már hallottak) - a hagyományos hírverés mellett az élmények szájról-szájra terjedtek (külön médiafelület, illetve nagyobb beharangozása nem volt az utolsó programoknak) - vonzó és elérhető helyszín. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |