SzavazásMennyiben látod eredményesnek az Országos Könyvtári Napokat?
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Fokozatosan épülnek le az iskolai könyvtárak, és ez bizony nagy baj
Címkék: könyvtár, iskolai | leépítés, restrikció | szakmai szervezet | adomány(ozó), szponzor | cselekvésképtelenség |
Az iskolai könyvtárak folyamatosan romló helyzetére szeretné felhívni a figyelmet a Pagony Kiadó december 17-i jótékonysági eseményével, amelynek bevételét iskolai könyvtárak támogatására, illetve könyvállományuk frissítésére fordítják. Ennek kapcsán beszélgettünk az adományozást koordináló Könyvtárostanárok Egyesületének elnökével, Cserlakiné Hagymássy Krisztinával az iskolai könyvtárak megváltozott szerepéről, sokszor kilátástalan anyagi helyzetéről és arról, mennyi mindent adhat egy jó könyvtár(os) a gyerekeknek.
Akinek van iskolás gyereke és bekukkantott mostanában a sulikönyvtárba, feltehetően azzal szembesült, hogy nagyjából ugyanolyan állapotok uralkodnak, mint néhány évtizeddel korábban, amikor még ő volt gyerek. Esetleg annyi változás történt, hogy az elhasznált állapotú könyvek mellett megjelent egy számítógép, a folyóiratok viszont teljesen eltűntek a polcokról. Mit tud nyújtani egy iskolai könyvtár a mai fiataloknak, akik mindennek az interneten néznek utána? Mennyire vonzó a kölcsönzés, ha nincsenek új könyvek? Egyáltalán van-e ténylegesen - és nem csak papíron - működő könyvtár az iskolákban? A könyvtárral kapcsolatban sokaknak az a kép ugrik be, hogy egy unalmas hely, ahol ráadásul csöndben kell lenni és jól kell viselkedni. "A leggyakoribb sztereotípia, hogy a könyvtáros szemüveges, barna kardigánban van és mindig azt mondja, hogy Psszt!" - mondja Cserlakiné Hagymássy Krisztina, aki könyvtárostanárként közel harminc éve minden nap tesz azért, hogy ezeket a sztereotípiákat megcáfolja, és a könyvtár olyan hely legyen, ahová a gyerekek szeretnek bemenni. Az iskolai könyvtár a mai fiatalok számára is tud érdekes és értékes lenni, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a jelen korban érvényes tudást adjon át, és azt izgalmasan, játékosan tegye. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |