SzavazásKönyvtáros utánpótlás - mennyiség
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Fokozódott a romák hátránya az oktatásban; csökkent a felnőtt magyarok tanulási igényeA Társadalmi Riport másik tanulmányában Bernát Anikó szociológus, a Tárki kutatója arról ír, egyre kevesebb roma jut el a középiskoláig, a csúcsnak számító 2014-es 37,2 százalékhoz képest ez az arányszám már csak 24,2 százalék. A egyetemisták aránya egy százalék alatti. 80 százalékuknak általános iskolai végzettsége van. A korai iskolaelhagyók döntő többsége is roma. Számuk nagyobb arányban nő, mint a nem romáké. Míg 2017-ben a teljes népességet nézve szinte nem változott a korai iskolaelhagyók aránya (12,4-ről 12,5 százalékra nőtt), addig a romák körében 3,5 százalékpontot romlott az arány, tavaly 65,3 százalék volt.
A társadalmi mobilitás alacsony, Róbert Péter, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának külső kutatója azt írta, a felfelé mobilitás a második legnagyobb mértékben Magyarországon csökkent 15 másik uniós országhoz képest. Az ő kutatása is azt igazolja, a magyar iskolarendszer szelektív, a származási hátrányokat nem csökkenti, és mindebben nincs javulás, bizonyos mértékben inkább a helyzet rosszabbodásáról lehet beszélni. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet egyik kutatása szerint a felnőttkori tanulás jelentősen visszaesett az elmúlt években, a nemtanuló felnőttek kétharmada akkor sem tanulna, ha alkalma lenne rá - idézi Lannert. Kifogásokat sem keresnek már, egyszerűen visszaszorult a tanulás igénye. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |