SzavazásMennyiben látod eredményesnek az Országos Könyvtári Napokat?
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Generációk konkrét internethasználati szokásai - a nemváltoztató élettörténetek margóján"Elkezdtem az interneten keresgélni, de semmi olyanra nem bukkantam, ami segített volna. A hormonterápiáról, műtétekről nem találtam adatot, nem találkoztam mások beszámolójával az érzéseimről, bár ez jól jött volna. Csak az emberek véleménynyilvánításával találkoztam, elutasítással, nyílt ellenszenvvel és egyértelmű tartózkodással. Olyan kép alakult ki bennem, hogy amit érzek, az emberietlen, beteg dolog, a nagyközönség rosszul fogadná, és mindenképpen megvetés és elutasítás érne engem is."
"A korábbi generációk tájékozottságához képest lényeges változást jelent, hogy néhány perces internetes kereséssel nem csak saját maguk számára szerezhetnek releváns információkat, hanem a szüleik számára is tudnak megfelelő webes forrásokat felmutatni." - Olvasható Vidra Szabó Ferenc és Hős Gábor: Újjászületők - Nemváltoztató élettörténetek c. nemrég megjelent kötetében. A szerzők - a fő témákat bemutató interjúszövegeket bevezetendő - a nemi identitásváltozással összefüggő kérdésben mutatnak rá egyebek mellett az egyes korosztályok közötti informálódási eltérésekre. "Azok a transzok, akik interneten keresik a társaságot, többnyire tizen-huszonévesek. Én ezen az életkoron már túl vagyok, bár én is nagyon kibírhatatlan kamasz voltam." "Életemben először kíváncsi szemektől távol ülhettem le az internet elé otthon. Az első mondat, amit beírtam a keresőbe, hogy 'a lány, aki fiúnak érzi magát' - és kidobott egy magyar önsegítő közösségi oldalt, amiben különböző fórumok voltak." Sok cikk foglalkozik ugyan a különböző generációk internethasználatával, itt azonban konkrét témához kötött tájékozódási eseteket láthatunk, tizenévesektől hatvanévesig. Ráadásul a webhasználat alapvető identitást érint, azaz nagyon erős motivációt feltételez. A kötetben így felmerül a - szimpla internetes tájékozódás - tematikus fórumok - a társkereső szolgáltatások igénybevétele - csatlakozás tematikus internetes közösségekhez - személyközi elektronikus kapcsolattartás. (MG) |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |