Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  

Három év után újra ismerkedtek egymással az ELTE könyvtárosai

Idén az ELTE ÁJK Kari Könyvtárban rendeztük meg az ELTE könyvtárosainak éves szakmai napját. Az érkező vendégeket kis játékkal fogadtuk - a regisztráció során kapott katalóguscédula segítségével megtalált könyv egy kollégánk által hímzett, egyedi könyvjelzőt rejtett, a szakmai nap alatt pedig minikiállítást lehetett megtekinteni a bemutatkozásra vállalkozó ELTE könyvtárosok munkán kívüli életéről, hobbijáról. Szerettük volna, ha a hobbik bemutatása beszélgetésindítóként működik majd a kollégák között, amit a számos spontán párbeszéd is bizonyított.

A Könyvtáros napon a COVID miatti kihagyott három év alatt történt változásokra fókuszáltunk, így az eseményt a könyvtárvezetők beszámolóival kezdtük az elmúlt időszak feladatairól és eredményeiről. A rendkívül informatív előadások után a hozott ételekből batyus ebéd következett, majd Koreny Ágnes, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgató helyettese foglalta össze előadásában a felsőoktatásra váró jövőbeni kihívásokat, feladatokat, és a rájuk adható válaszokat. A felsőoktatási könyvtáraknak is leginkább közösségi térként lenne jó funkcionálniuk a jövőben, így vonzva és megtartva a használókat. A napot egy kvízzel zártuk, amelynek díjából, a kollégáink által készített tortából jutott bőven mindenkinek.

legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról