Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  

Heti egy délután, önkéntessel nyit ki az új magyar könyvtár Arad megyében

2016. június 3-án felavatták az Arad megyei Borosjenői Magyar Házban a magyar könyvtárat. A ház a központban lévő elemi iskola emeletén, egyetlen nagyobb, volt tanteremben kapott helyet, és arra mindenképpen alkalmas, hogy ott a helybeli magyarság kisebb rendezvényekre összegyűljön. (Itt tartják például a fakultatív magyar órákat.) Mostantól pedig egy hölgy vállalta, hogy hetente egy délután nyitva tartja a könyvtárt, amely már megnyitásakor mintegy ezer kötettel várja az olvasót. A kötetek természetesen adományokból gyűltek össze, az adományozók között van Pataki Erzsébet, Baróthy Mária, Tasnádi Lajos, Kozák Attila, a dr. Czuth és a dr. Vajda család, Czernák Ferenc, de ide került a megnyitó napján Katona Béla hagyatékából is egy tekintélyes csomag. Van itt néhány folyóirat is, régebbi és újabb példányokkal. A leltározás és könyvtárrendezés még ezután következik.
Megnyitó szavaiban dr. Vajda Sándor, az EMKE helyi elnöke üdvözölte a helyi megjelenteket és az aradi vendégeket, és kifejezte reményét, hogy a rég dédelgetett terv, a magyar könyvtár megvalósulása után mind többen fogják felkeresni, azok közül is, akik a magyart csak fakultatív nyelvként tanulják. Bodnár Lajos református tiszteletes rövid igehirdetéssel, imával és áldással folytatta, majd dr. Brauch Magda a magyar nyelv szépségéről tartott magvas előadást, Jámbor Gyula pedig a könyv és könyvnyomtatás történetéről beszélt. A szervezők a megjelenteknek szeretetvendégséggel kedveskedtek. (via ReMeK-e-Hírlevél)

legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról