Ahogy azt az antropológiával és evolúciós pszichológiával foglalkozó brit kutató, Robin Dunbar is kifejti Barátok című, magyarul Pléh Csaba fordításában a Typotex által kiadott könyvében, a legtöbb nagymintájú vizsgálat arra utal, hogy minél erősebbek a baráti kapcsolataink, annál kevésbé vagyunk hajlamosak a legtöbb betegségre vagy mentális problémára, a szívrohamtól az agyvérzésen és a szorongáson át a depresszióig.

De az úgynevezett gyenge kapcsolatainkat sem szabad alábecsülni, hiszen ahogy vadászó-gyűjtögető őseink is ilyen gyenge kapcsolatokból szereztek tudomást egy új gyümölcsforrásról vagy veszélyes vadak közeledéséről, úgy ma is kevésbé közeli ismerőseink vezethetnek el olyan lehetőségekhez, mint egy állás, egy nagyobb leárazás vagy egy érdekes előadás a közelben. Sőt, egy kutatás szerint a 2010-es évekig az amerikaiak 70 százaléka barátokon és családtagokon keresztül kötött életre szóló kapcsolatot, és az ilyen találkozások gyakran nem a legközelebbi barátaink közvetítésével zajlanak - igaz, az online társkeresők térnyerésével ez az arány mára 30 százalék körülire csökkent.

Robin Dunbar neve onnan lehet ismerős azoknak is, akik kevésbé járatosak a hálózatkutatásban vagy az antropológiában, hogy róla nevezték el az egy adott személy által maximálisan fenntartható stabil kapcsolati háló határértékét - ez a Dunbar-szám. Ezalatt olyan ismeretségi hálózatot kell érteni, amelyben az adott személy ismer minden másik embert és a közöttük lévő viszonyokat is. Az antropológus a kilencvenes években javasolta ezt a mutatót, miután kapcsolatot vélt felfedezni a főemlősök agymérete és társas csoportjaik átlagos mérete között. Dunbar szerint az emberi agy átlagos mérete alapján az emberek 150 stabil kapcsolatot tudnak fenntartani - magyarázata szerint ez a szám az olyan ismerősöket takarja, akik esetében "nem érezzük kínosnak, ha véletlenül összefutunk velük egy kocsmában, és csatlakozunk hozzájuk egy italra".